Elhunyt Szalai Csaba költő, újságíró
Elhunyt Szalai Csaba költő, újságíró, a Magyar Újságírók Közössége (MÚK) elnökségi tagja - tudatta a MÚK hétfőn az MTI-vel. Az újságírót 62 éves korában, szombaton érte a halál.
Dátum: 2005-08-22 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42261
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:56.325426, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szalai Csabát súlyos betegség után, 62 éves korában, szombaton érte a halál.
A Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjas újságíró munkásságát "az igazságkereső szenvedély" hatotta át - tartalmazza a MÚK méltatása.
Szalai Csaba 1968-tól gimnáziumi tanárként, 1975 után a Hajdú-Bihar Megyei Napló munkatársaként dolgozott.
A hajdúböszörményi születésű alkotónak kilenc verses és riportkötete jelent meg. Írásaiban mindvégig hű maradt a küszködő szegény emberek, a Hortobágy világához - olvasható a méltatásban.
MTI - fideszfrakcio.hu