Demszky a tűzzel játszik
Nem múlik el nap, hogy ne lenne tűz, meghibásodás, baleset a BKV járatain. Ma azonban három súlyos esetre is fény derült: a frissen felújított Batthyány-téri metrómegálló beázott, valószínűleg fékhiba miatt összeütközött két villamos, és feltehetőleg ismét megrázott egy troli-vezetőt az áram. Egy nappal korábban - immáron megszokottan - egy újabb busz gyulladt ki.
Dátum: 2005-08-22 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42262
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:56.615726, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Felháborító, sőt ijesztő, hogy mennyire balesetveszélyessé váltak a BKV járművei, miközben a jegyárak - pontosan a biztonság ígéretével - az egeket ostromolják. A baj nem most kezdődött, de Demszky Gábor főpolgármester azt még 2005 júliusában sem vette észre, ugyanis kérdésemre azt írta: "A BKV Rt...a közösségi közlekedés műszaki hátterét megfelelően biztosítja."
A főpolgármester vagy alszik, vagy nem ebben a városban él, hiszen még most sem akar tudomást venni a BKV katasztrofális helyzetéről. Szomorú, de a saját mércéje alapján érthető a tudatlansága, hiszen ha elismerné, hogy balesetveszélyesek a BKV járművei, akkor felelősséget is kellene vállalnia.
Így maradnak a balestek és a beismerés hiánya. Talán a megfelelő műszaki állapotnak köszönhető az áramütés, az ütközés, a tűz és a beázás két nap alatt? A főpolgármester a tűzzel játszik.
A budapesti polgárok védelmében követeljük: Demszky Gábor nyilatkozzon a BKV helyzetéről és vállalja a felelősséget!
Budapest, 2005. augusztus 22.
Kupper András
Frakcióvezető
fideszfrakcio.hu