A KDb kedden megtartja a tárgyalást a MÁV-tender ügyben
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDb) az eredetileg kitűzött időpontban, kedden megtartja a tárgyalást a Közbeszerzések Tanácsának (KbT) öt tagja által a MÁV motorvonat-tenderrel kapcsolatban benyújtott jogorvoslati beadvány ügyében - tájékoztatta Deli Betty, a KDb elnöke az MTI-t hétfőn.
Dátum: 2005-08-22 15:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42264
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:57.220935, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kifejtette: annak ellenére lesz tárgyalás kedden, hogy a KbT öt tagjától beérkezett hozzájuk a jogorvoslati kérelmüket visszavonó beadvány.
Közölte, hogy a múlt héten négy tanácstag, Kreszán Albert, Horváth István, Hódsági Tamás, Nagy Levente eljuttatta a KDb-hez július 20-án benyújtott jogorvoslati kérelme visszavonását, ám Kelemen Gézáé csak hétfőn érkezett meg.
Deli Betty tájékoztatása szerint rövid volt az idő, hogy a keddre kitűzött tárgyalásig erről értesítsék az érintett feleket, ezért kell a tárgyalást megtartani.
A KDb elnöke elmondta, hogy a visszavonástól függetlenül a döntőbizottságnak van lehetősége arra, hogy megtartsa a tárgyalást és a vizsgálatot lefolytassa, vagy a hivatalból kezdeményezők beadványára tekintettel megszüntesse a jogvitát.
Horváth István, az MGYOSZ KbT-be delegált tagja az MTI érdeklődésére a beadványuk visszavonását azzal indokolta, hogy az okafogyottá vált, mivel még a MÁV második döntése után nyújtották be, ám azóta augusztus 4-én a MÁV Rt. ismét a svájci Stadler céget hirdette ki nyertesnek, és augusztus 15-én már alá is írták a szállítási szerződést.
Az öt KbT-tag eredeti beadványában arra kérte a testületet: vizsgálja felül a MÁV motorvonat-tender ügyében hozott július 4-i határozatát, amelyben a KDb megsemmisítette a MÁV motorvonat-tender június 1-jén kihirdetett eredményét.
MTI - fideszfrakcio.hu