Bulgária 2005 végéig kivonja katonáit Irakból
Bulgária az év végéig kivonja négyszázötven katonáját Irakból - jelentette hétfőn a bolgár közszolgálati rádió a nemzetvédelmi miniszterre hivatkozva.
Dátum: 2005-08-22 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42272
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:17:59.581712, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rádióbeszámoló szerint Veszelin Bliznakov miniszter aznap közölte, hogy az alakulat 2005 végéig marad az arab országban. Ezt a határidőt rögzítették az új szocialista-liberális kormány prioritásaiban, és a közeljövőben megteszik a bolgár katonai kontingens kivonásához szükséges első lépéseket - fűzte hozzá.
A bolgár katonák 2003 augusztusa óta állomásoznak Irakban lengyel parancsnokság alatt.
MTI - fideszfrakcio.hu