Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Markó: Erdélyben van elég hely a párbeszédre

Erdélyben van elég hely a párbeszédre - reagált Markó Béla, az RMDSZ vezetője hétfőn Aradon a Duna Televízió elnökének arra a felvetésére, hogy a politikus augusztus végén, szeptember elején élő adásban beszélgessen az erdélyi magyarságot érintő kérdésekről Tőkés Lászlóval.


Dátum: 2005-08-22 18:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:00.451189, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Erdélyben van elég hely ahhoz, hogy találkozzunk. Nem kell elmennünk máshová azért, hogy párbeszédet folytassunk, s főleg nem kell színházat csinálni ebből a párbeszédből" - mondta az RMDSZ szövetségi elnöke az MTI-nek.

A politikus elmondta, Cselényi László Duna tv-elnök meghívását megkapta, de úgy érezte, a kezdeményezésnek némileg színházi jellege van.

"Ez nem színház, hanem nagyon komoly kérdés, hogy az erdélyi magyar személyiségek tudnak-e egymással párbeszédet folytatni, meg tudják-e beszélni közös dolgaikat" - hangsúlyozta a legnagyobb romániai magyar párt vezetője.

Markó Béla úgy véli, erre a párbeszédre megvan a lehetőség.

Tőkés László hétfői hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatóján kijelentette, olyan autonómiacsomagra lenne szükség, amelyet a magyar kormány támogatásával egységesen tudnának képviselni az erdélyi magyar politikai pártok, civil szervezetek és az egyházak.

Ezzel kapcsolatban Markó Béla kifejtette, az RMDSZ-nek nagyon pontos elképzelései vannak az autonómiával kapcsolatban és arról, hogy miként kell azt megvalósítani.

A politikus ugyanakkor kiemelte, az elkövetkező munkában azonban az erdélyi magyar társadalom minél szélesebb rétegének részt kell vennie.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek