Jaruzelski sajnálkozik az 1968-as csehszlovákiai beavatkozás miatt
Wojciech Jaruzelski tábornok, Lengyelország egykori kommunista vezetője "mélységesen fájlalja", hogy hazája részt vett 1968-ban a Csehszlovákia elleni invázióban.
Dátum: 2005-08-22 20:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42280
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:01.936276, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hétfői nyilatkozata szerint a kor realitásai diktálták Varsónak azt a döntését, hogy csapatokat küld Csehszlovákiába. "Úgy gondolom, rossz döntés volt. Gonosz és nemzetközi normákat sértő döntés. A kor megosztott világának brutális valósága tükröződött benne. Ma mélységesen fájlalom" - mondta.
A most 82 éves Jaruzelski védelmi miniszter volt 1968-ban, s e minőségében ő írta alá a parancsot, amelynek értelmében Lengyelország a Varsói Szerződés többi tagállamához hasonlóan csapatokat küldött Csehszlovákiába 1968 augusztusában, hogy Moszkva utasítására elfojtsák a "prágai tavaszként" emlegetett demokratizálási kísérletet.
Jaruzelski már 1990 januárjában hivatalosan bocsánatot kért - akkor még lengyel elnökként - Václav Havel csehszlovák elnöktől "a prágai tavasz" elfojtásában való lengyel részvételért. Most vasárnap, az invázió 37. évfordulóján megismételte ezt a bocsánatkérést a cseh televíziónak adott élő interjúban.
Másnap, hírügynökségi tudósítóknak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy nem tőle származott a lengyel részvételre vonatkozó döntés, ő csak "kis csavar volt egy gépezetben". Hozzátette: nem lehet megítélni az eseményeket a kor viszonyainak figyelembe vétele nélkül. Számításba kell venni, hogy a keleti tömb országai veszélyeztetve érezték magukat Nyugat felől, katonai és ideológiai értelemben egyaránt.
Demokratikus országok is végrehajtanak vitatható intervenciókat - folytatta, utalva az Egyesült Államok iraki inváziójára, illetve az Irakban vállalt lengyel szerepre. Szavai szerint ez is példa arra, hogyan diktálhatnak félelmek egyes döntéseket.
Végül azt állította: a csehszlovák hadsereg is készen állt arra, hogy bevonuljon Lengyelországba 1981-ben, s részt vegyen Lech Walesa ifjú Szolidaritás mozgalmának szétverésében. Azt mondta, hogy az általa 1981 decemberében bevezetett szükségállapot óvta meg Lengyelországot a külföldi erők inváziójától.
MTI - fideszfrakcio.hu