Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Markó: a magyar és a román nép megbékélésre lett ítélve

A magyar és a román nép megbékélésre, stratégiai partnerségre lett ítélve - jelente ki Markó Béla román kormányfő-helyettes, az RMDSZ elnöke hétfőn Aradon a Szabadság szobrot is magában foglaló Megbékélés Parkjának avató ünnepségén.


Dátum: 2005-08-22 20:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42283
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:02.792356, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Minket a történelem megbékélésre ítélt, arra ítélt, hogy egymásnak támaszkodjunk, hogy tiszteljük egymást, hogy segítsünk egymásnak" - mondta a politikus. Hozzátette: szükség van arra, hogy ez a két nemzet, ez a két ország összefogjon, s együtt tegye ezt a térséget európaivá.

Markó Béla rámutatott, a magyaroknak és románoknak stratégiai partnerséget kell építeniük, s ebben fontos szimbólum ez a park.

Az RMDSZ elnöke beszédében kitért arra, tíz-tizenöt évvel ezelőtt sokak számára elképzelhetetlen lett volna, hogy a román kormány és a romániai magyarság nevében egy személy ugyanazokat a gondolatokat fogalmazza meg egy ünnepségen.

Bár a két nemzet együttélése tekintetében még vannak megoldatlan kérdések, sikerült együtt elindulni a megoldás útján, és máris vannak közös céljaink - hangsúlyozta a politikus.

A megbékélés rendkívül hosszú folyamat, de ezen az úton fontos állomás Arad és az aradi Megbékélési Park - közölte az RMDSZ elnöke.

Az avató ünnepségen a település és Arad megye vezetői mellett részt vett Ioan Onisei, a román művelődési és vallásügyi minisztérium államtitkára, valamint az Arad testvérvárosait, Gyulát és a vajdasági Zrejanint, képviselő küldöttség.

Az elmúlt év április 25-én felavatott, a rekonstrukció során félkör alakú kovácsoltvas kerítéssel övezett Szabadság-szobor mellett a felújított téren helyet kapott a beton kőlapokból készült román diadalív, alatta pedig az 1848-as román forradalom menetelő polgárait ábrázoló szoborcsoport. A diadalíven látható egy Kossuth Lajost és Nicolae Balcescut ábrázoló dombormű is.

Az emlékmű megépítésének és a Tűzoltó tér felújításának százmilliárd régi lejre rúgó költségeit szinte teljes egészében a román kormány állta, míg a Szabadság-szobor Egyesület a névadó alkotás közvetlen környezetét tette rendbe.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek