Budapest vezetése érzéketlen a környezetvédelmi problémák iránt
A dunai árhullám után a Hajógyári-szigetet elborító környezetkárosító, fertőzésveszélyes iszapüledékre hívta fel a figyelmet Tirts Tamás, a fővárosi Fidesz-MDF-MKDSZ-frakció vezetője és Bús Balázs, a Fidesz III. kerületi elnöke, fővárosi képviselő szerdán.
Dátum: 2002-09-04 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3873
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:07.281447, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az áthatóan kellemetlen szagú és szúnyogokkal teli szigeten tartott sajtótájékoztatón Tirts Tamás a terület turisztikai jelentőségét hangsúlyozva sürgette a takarítást és fertőtlenítést még az őszi esőzések kezdete előtt.
A frakcióvezető bírálta a főváros vezetését a környezetvédő szemlélet hiánya miatt.
Tirts Tamás szerint nincs környezetvédelemért felelős főpolgármester-helyettese a városnak, gyakorlatilag nincs igazi felelőse a témának, így a vezetés nem lépett időben a sziget védelmében. Elmondta: bár az itt működő cégektől és a Sziget fesztivált rendező társaságtól is lehet hozzájárulást kérni a terület megmentéséhez, de alapvetően a főváros feladata megoldást találni a helyzetre. Hozzátette: a helyzet enyhítésére a szeptemberi közgyűlésen megpróbálják elérni, hogy a főváros biztosítson fedezetet a szükséges intézkedésekre.
Tirts Tamás emlékeztetett: a Hajógyári-sziget azért került víz alá, mert a Margit-sziget tehermentesítése érdekében átvágták a gátat. - Ha ez tudatos döntés volt, akkor ez állami felelősség is, tehát a környezetvédelmi miniszter és a magyar állam felelőssége, hogy orvosolja a kialakult helyzetet - jelentette ki.
A frakcióvezető szerint a múlt héten szó esett költségvetési átcsoportosításról, és megneveztek egy összeget az utólagos kártalanításra. A kormány ezzel pénteken foglalkozott, de szerdáig semmi sem történt.
Bús Balázs úgy vélekedett, hogy a főváros semmibe veszi Óbuda érdekeit. Rámutatott, hogy a sziget megmentése a főváros hatáskörébe tartozik, nem az óbudai önkormányzat feladata.
Újságírói kérdésre Bús Balázs elmondta: még nem tudni, hogy milyen mértékű a szennyeződés, és nem került-e az iszapba nehézfém-szennyeződés, amely környezetvédelmi szakemberek szerint elképzelhető.
MTI - fidesz.hu