Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kormányváltást akar a többség

Gyurcsány Ferenc hatalomra jutása óta először kerültek egyértelmű többségbe azok, akik szerint kormányváltásra van szükség 2006-ban - derül ki a Kontroll Csoport megbízásából készített felmérésből. Az emberek csaknem kétharmada gondolja úgy, hogy jövőre új kabinetnek kell irányítania az országot. A Fidesz tovább növelte népszerűségét: két százalékkal nőtt biztos szavazói tábora.


Dátum: 2005-08-23 08:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42291
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:05.324372, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tavaly ősz óta először kerültek határozott többségbe azok, akik szerint a következő választáson kormányváltásra van szükség - jelzi a Kontroll Csoport megbízásából készített reprezentatív felmérés. Míg májusban csupán a megkérdezettek 47 százaléka utasította el a kormányt, addig három hónap alatt 61 százalékra emelkedett ez az arány, azaz a választókorú népesség csaknem kétharmada érzi szükségesnek a jelenlegi kormány távozását.

Bár a jövővel kapcsolatos lakossági várakozások változása általában együtt mozog a kormány és a miniszterelnök népszerűségével, a hazai felmérések jelenleg nem igazolják ezt az öszszefüggést.

Augusztusban a teljes lakosság körében 9-ről 11 százalékra nőtt a két párt közötti szakadék, azaz jelenleg a válaszadók 34 százaléka szavazna a Fideszre és csupán 23 százaléka az MSZP-re. Hasonló következtetésre jutott a Medián felmérése is, amelyben ugyanez az arány 37-27 százalék volt a Fidesz javára, azaz ebben a hónapban a nagyobbik ellenzéki párt két százalékkal növelte előnyét. Utóbbi cég szerint egyébként jelenleg Sólyom László köztársasági elnök az ország legnépszerűbb politikusa.

A kormány népszerűségvesztése ellenére azonban érezhetően nőtt azoknak az aránya, akik szerint a magyar gazdaság állapota javulni fog a következő egy évben. Ezzel szemben nem növekedett érzékelhetően azok száma, akik szerint az országban összességében jó irányba haladnak a dolgok. A Kontroll Csoport szerint míg májusban a megkérdezettek 65 százaléka vélte úgy, hogy az ország dolgai inkább rossz irányba mennek, most ugyanezen csoport aránya 63 százalékos.

A kormánypártok tehát egyre népszerűtlenebbek, miközben a Gyurcsány-kabinet minden lehetséges marketingeszközt bevetett a közhangulat befolyásolására. Úgy tűnik azonban, hogy a 100 lépés program, illetve az erre épülő kormányzati kommunikáció sem hozta meg a várt eredményt. A választók 63 százaléka szerint a 100 lépés program az emberek helyzetén érzékelhetően nem javít. Úgy tűnik, a lassan javuló lakossági várakozások elsősorban nem a kormány tevékenységének, sokkal inkább a soron következő választásoknak szólnak, ahol a többség várakozásaiban már egy új kabinet szerepel.

Forrás: Magyar Nemzet, 2005. augusztus 23.

Kapcsolódó elemek