Népszavazás Pest megye önálló régióvá válásáról
A Pest megyeiek október 20-án, az önkormányzati választással egybekötve arról is szavaznak, hogy támogatják-e a megye önálló régióvá válását, a fővárostól való elszakadást. A népszavazás részleteiről szerdán tájékoztatta a sajtó képviselőit Budapesten a megyei közgyűlés főjegyzője.
Dátum: 2002-09-04 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3874
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:07.576078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szép Tibor elmondta: a megyei képviselő-testület népszavazásról szóló határozatát hivatalosan hétfőn hozták nyilvánosságra, ettől számítva nyolc nap áll rendelkezésre azoknak, akik jogi úton akarják a döntést megtámadni.
A választók névjegyzékét október 2-ig kell elkészíteni, a megyei önkormányzatban helyet foglaló nyolc párt pedig október 4-ig jelölheti ki delegáltját a helyi választási bizottságba.
Pest megyében 860 ezren jogosultak a választásra. Ha több mint 50 százalékuk leadja a voksát, akkor a népszavazás érvényes lesz.
T. Mészáros András, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke elmondta: amennyiben többségben lesznek az igen szavazatok, úgy a képviselő-testület kezdeményezni fogja az Országgyűlésnél, hogy változtassa meg a régiókra vonatkozó döntését.
Kijelentette: ez több mint 215 ezer igen szavazatot jelent, így bár a parlamentet jogilag semmi sem kötelezi a döntésre, de reméli, hogy a kezdeményezők nagy száma miatt mégis megtárgyalja majd a kérdést.
T. Mészáros András szavai szerint a megyei önkormányzat 2007. január 1-jétől tartja kialakíthatónak a két önálló régiót.
Jelezte: bár nem tudható, hogy az Európai Unióban ekkor milyen támogatási rendszer működik majd, de valószínű, hogy az elmaradottabb Pest megye több támogatást kaphat, ha a fejlettebb Budapest nélkül pályázik.
Hozzátette: a megyei képviselő-testület hat frakciója gazdasági alapon kezdeményezte a népszavazás kiírását, ezt most a másik két frakció és Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere jogi csűrés-csavarással próbálja támadni.
A megyei önkormányzat a népszavazásra 9 millió forintot biztosít.
MTI - fidesz.hu