Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kulturális támogatás csak jövőre?

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma az idén már nem folyósít kulturális támogatásokat. Pálinkás József keddi sajtótájékoztatóján arra kérte a Gyurcsány-kormányt, hogy az önmaga népszerűsítésre szánt pénzeket inkább a nehéz helyzetbe került kulturális intézmények támogatására fordítsa.


Dátum: 2005-08-23 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42296
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:06.928197, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egyes hírek szerint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) az idén már nem folyósít kulturális támogatásokat. Pálinkás József azt kérdezi ennek kapcsán a minisztertől, tisztességes-e az, hogy az Írószövetség nem tudja kifizetni a közüzemi számláit, mert az év hátralevő részében a megígért támogatásokat, valamint a megkötött szerződésekre járó pénzeket nem folyósítja minisztérium?

A politikus elmondta, hogy a minisztérium felügyelete alá tartozó Nemzeti Kulturális Alapprogram esetében sem kötik meg az év második felére vonatkozó rendezvények támogatására szóló szerződéseket.

Elmondása szerint, hogy a minisztérium csupán 2006-ben kívánja folyósítani a rendezvényekre megítélt összegeket.

"Kérdezem miniszter urat, hogy tisztességesnek tartja-e ezt az eljárást?" - tette fel a kérdést a Kulturális Tagozat elnöke.

Augusztus 2-án a kormány elfogadott egy határozatot, amelyben 544 milliárd forint megtakarítására kötelezi a minisztériumokat. A NKÖM-nak 26 milliárd forintot kell megtakarítania, és ezen előírás miatt nem tudja folyósítani a támogatásokat.

A minisztérium arra biztatja a pályázatokat elnyert művészeket, egyesületeket, hogy vegyenek fel hitelt, és ebből állják a rendezvények, kiállítások költségeit. Pálinkás József szerint ezt képtelenség, már csak azért is, mert a támogatásokban nincs lehetőség a hitelek kamatainak kifizetésére. Az Oktatási Minisztérium számára 47,8 milliárd forint megtakarítást írtak elő, a Magyar Tudományos Akadémiát is 20 %-os megvonás sújtja. A Pénzügyminisztérium arról is tájékoztatta számos költségvetési intézmény vezetőjét, hogy amennyiben az előírt összeget nem tudják megtakarítani, akkor októbertől az intézmények nem kapják meg a nekik havonta járó költségvetési támogatást.

A politikus leszögezte, hogy demokráciában az intézményeknek ilyen módon való zsarolása elképzelhetetlen. Emlékeztetett, miközben kulturális intézmények, szövetségek, egyesületek ilyen nehéz helyzetbe kerülnek, addig a kormány közpénzeket költ nem létező eredményei reklámozására. Pálinkás József ezért arra kéri a Gyurcsány-kormányt, hogy az önmaga népszerűsítésre fordítandó pénzeket a nehéz helyzetbe került intézmények támogatására fordítsa, hogy az év hátralévő részében működhessenek.

Forrás (kép és szöveg): T.Z. - Fidesz Webszerkesztőség, 2005, augusztus 23.

Kapcsolódó elemek