Megkezdődött a négypárti egyeztetés a kisebb parlamentről
Megkezdődött a nyári szünet utáni első négypárti egyeztetés a kisebb parlamentről és a választójogi rendszer átalakításáról kedden, Budapesten. Az tárgyalásokat kezdeményező SZDSZ-t Fodor Gábor és Gulyás József, az MSZP-t Wiener György, a Fidesz-t Salamon László országgyűlési képviselő, az MDF-et Féja András szakértő képviseli.
Dátum: 2005-08-23 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42297
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:07.307624, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tervek szerint ezen a találkozón már konkrét, kidolgozott választási modellekről tárgyalnak a felek, amelyeket a nyári szünet alatt készítettek és juttattak el egymásnak tanulmányozásra.
A nyár elején elindított négypárti egyeztetés-sorozat annyi eredményt már hozott, hogy a pártok megállapodtak a vegyes (listás és egyéni választókerületi) választási rendszer fenntartásában.
Az MSZP és az MDF egyfordulós, a Fidesz és az SZDSZ kétfordulós választások mellett érvelt, de a tárgyalások továbbvitele érdekében úgy döntöttek, hogy egyelőre a létező, vagyis a kétfordulós rendszer logikájában gondolkodnak, és majd a tárgyalások végén térnek vissza a fordulók számának kérdésére.
MTI - fideszfrakcio.hu