A román titkos szolgálatok nem kommentálják a kémtörténetet
A román titkosszolgálatok nem kívánták kommentálni a helyi sajtónak a magyarországi kémbotránnyal kapcsolatos híreket, amelyeknek egy romániai magyar házaspár volt a főszereplője.
Dátum: 2005-08-23 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42299
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:07.910869, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Gandul megkérdezte a három legnagyobb román titkosszolgálat képviselőit, mit tudnak erről a témáról. A román (belső) hírszerző szolgálat (SRI) azt mondta a lapnak, hogy a szabályok értelmében nem nyilatkozhatnak újságokban megjelent hírekről. De az illetékesek azt is hozzáfűzték, hogy a lap "nem a megfelelő hivatalhoz fordult" ez ügyben.
Ennek nyomán a Gandul a külföldi hírszerző szolgálatot (SIE)is megkérdezte. Meg nem nevezett illetékese egyenesen képtelenségnek, "lázálomnak" minősítette a Magyar Nemzetben megjelenteket. Az illetékes emlékeztetett a magyar sajtó által terjesztett korábbi információra is, amely szerint a román titkosszolgálatok rendkívül aktívak magyar földön. Éppen ellenkezőleg - mondta az illető - nagyon is jó a kapcsolat a két ország azonos profilú szervezetei között.
A Cotidianul csak rövid tudósítást adott az ügyről azzal a címmel: "Egyes magyarok Románia számára kémkednek".
Az Evenimentul Zilei - bulvár jellegű lap lévén - első oldalon nagy betűs címben írta: "A romániai Mata Hari". Ezzel utalt az említett házaspár női tagjáról szóló sajtóinformációra, amely szerint a hölgynek intim kapcsolata volt magyarországi kormányzati tisztségviselőkkel. A lap ugyancsak bukaresti hivatalos forrásoknál érdeklődött, de nem jutott sokra. Radu Timofte, a SRI vezetője mérgesen azt mondta: "Nem támaszkodom újsághírekre, azokhoz nem fűzök kommentárt". Hasonlóképpen hárította el a lap kérdését Mihai Razvan Ungureanu külügyminiszter, akárcsak a SIE illetékese.
Az újság ennek kapcsán keretes anyagban idézi fel Mata Hari történetét.
MTI - fideszfrakcio.hu