Takács Csaba szerint az RMDSZ január elsejétől felbontotta munkaszerződését Szatmári Tiborral
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) január elsejétől bontotta fel munkaszerződését Szatmári Tiborral, akinek a nevét a magyarországi sajtó egy kémbotránnyal hozta összefüggésbe.
Dátum: 2005-08-23 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:08.197211, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTI azt kérdezte Takács Csabától, az RMDSZ ügyvezető elnökétől, hogy a szervezet valóban megszakította-e kapcsolatait Szatmári Tiborral, akiről a magyar sajtó egy része tudni véli, hogy egy kémbotrányba keveredett romániai magyar házaspár férfi tagja. (Szatmári egy ideig az RMDSZ képviselőjeként volt jelen Budapesten).
"Nem szakítottunk meg semmit!" - szögezte le Takács Csaba, közölve: "Szatmári Tibornak felbontottam a munkaszerződését január elsejétől, mert nem tartottam igényt többé a munkájára". Az MTI kérdésére Takács azzal indokolta ezt a lepést, hogy az illető a Communitas Alapítvány alkalmazottja volt, és Magyarországon tartózkodva ezt a munkát nem tudta ellátni.
MTI - fideszfrakcio.hu