Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kevesebben ekhózhatnak - több sebből vérzik a törvénytervezet

A korábbi tervekhez képest kevesebb szakma képviselői választhatják az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás (ekho) szerinti adózást - értesült a Világgazdaság. Adószakértői vélemény szerint az elkészült törvénytervezet számos sebből vérzik.


Dátum: 2005-08-23 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42305
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:09.704887, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap információi szerint még mindig nem alakult ki végleges kormányzati elképzelés arról, milyen foglalkozású személyek esetében lehetne megfizetni a közterheket az ekhóval. Értesülések szerint ugyanis tegnap megküldték az érintettek érdekképviseleteinek a törvényjavaslat-tervezet két változatát. Az A verzió csupán 15 szakmát sorol fel az eredetileg tervezett 17-tel szemben: a muzeológusok, valamint az informatikusok és szoftverfejlesztők kimaradnának az ekhózók köréből. A néhány héttel ezelőtt a Világgazdaság által megszerzett koncepcióban a kultuszminisztérium a tizenheten felül további négy foglalkozással kívánta kibővíteni a felsorolást. A B változat számol némelyikkel, azonban az előbb említett két szakma ebben a verzióban is kimaradt a kedvezményezetti körből.

A kabinet szándékai szerint 35 százalék lenne az ekho mértéke, amelyből 15 százaléknyi rész a magánszemélyt, 20 százalék pedig a kifizetőt terheli. A megszövegezett törvényjavaslat-tervezet értelmében azonban annál a magánszemélynél, aki nyugdíjas, vagy a nyugdíjjárulékot a járulékfizetés felső határáig megfizette, 31 százalék lenne az ekho, mivel a négyszázaléknyi nyugdíjjárulékot már nem kell lerónia.

Várható, hogy a korábbi megrendelők nem szívesen kötnek munkaszerződést a jelenleg vállalkozóként foglalkoztatott személyekkel, hiszen a munkáltatók érdeke azt kívánja, hogy a foglalkoztatás továbbra is vállalkozási-megbízási szerződés keretében történjék - mutatott rá Vadász Iván. A Magyar Adótanácsadók Egyesületének alelnöke a lapnak hozzátette: a törvénytervezet azonban nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely kizárja az új vállalkozási, megbízási vagy felhasználási szerződés átminősítését színlelt szerződéssé, ez pedig büntetőjogi szankciót eredményezhet. Ezért a törvény szövegét ki kell egészíteni az átminősítés lehetőségét kizáró rendelkezéssel, továbbá az egyéni és társas vállalkozások számára is lehetővé kell tenni az új típusú adózás választását - véli az adószakértő.

vg.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek