Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az országos tiszti főorvost is beoltják a madárinfluenza elleni kísérleti oltással

A sikeres állatkísérleteket követően 150 emberen próbálják majd ki a madárinfluenza elleni vakcina hatékonyságát, a kísérleti oltásban részt vesz Bujdosó László országos tiszti főorvos is - közölte Ritoók Emese, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szóvivője kedden az MTI-vel.


Dátum: 2005-08-23 13:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42308
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:10.652723, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A sikeres állatkísérletek már befejeződtek, jelenleg az Országos Gyógyszerészeti Intézet és az Egészségügyi Tudományos Tanács etikai bizottsága bírálja el az oltóanyagot, ezt követően engedélyezhetőek a humánkísérletek - mondta Ritoók Emese az MTI érdeklődésére.

Közlése szerint a kísérleti oltásban 150 ember vesz majd részt és az oltások beadása után három héttel, majd három, illetve hat hónappal később vérvétellel elemzik a vakcina hatékonyságát.

Mint mondta, a kísérleti oltásnak nincs kockázata, a kísérleti alanyok nem legyengített, hanem "leölt" vírust kapnak, ami nem "vadulhat vissza", nem okozhat megbetegedést. Elmondta azt is, hogy Bujdosó László országos tiszti főorvos is részt vesz a kísérleti oltásban.

Hozzátette: amennyiben sikeresek lesznek a humánkísérletek, abban az esetben kezdik meg nagyobb mennyiségben gyártani a vakcinát, ha az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelzi, hogy emberről emberre is terjedni kezdett a betegség. Az oltást elsőként az idős emberek és az egészségügyi dolgozók kaphatják majd meg, ezt követően viszont bárki kérheti.

Bujdosó László hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Magyarországon elkészült a madárinfluenza elleni oltóanyag. Eddig négyszázötven adagot gyártottak le, ezek a humán kipróbáláshoz szükséges ampullákban rendelkezésre állnak.

Az országos tiszti főorvos közel egy hónappal ezelőtt tájékoztatta az MTI-t arról, készül egy kísérleti vakcina Magyarországon, a kutatások az állatkísérleteknél tartanak. A kísérlet célja az volt, hogy a madárinfluenza (H5N1) vírus bármely altípusára érvényes oltóanyag-előállítási technológia jöjjön létre.

Ezt megelőzően a WHO figyelmeztetést tett közzé, miszerint világméretű járvány fenyegetheti az emberiséget.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek