EU képzési központ épül Kovászna megyében
Hárommillió forinttal támogatja egy EU képzési központ kialakítását a kovászna megyei Árkoson a Heves Megyei Önkormányzat; az adományt kedden Árkoson adta át Demeter Jánosnak, a romániai megye tanácselnökének Sós Tamás, a hevesi megyegyűlés elnöke.
Dátum: 2005-08-23 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42313
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:12.175453, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 60 millió forintos beruházást 15 millió forinttal támogatja a Szülőföld Program keretében a magyar kormány. A Székelyföld csak akkor válhat sikeressé Románia 2007-re tervezett uniós csatlakozása után, ha megfelelően hasznosítani tudja a közösség kínálta forrásokat. Ehhez pedig az Uniós pályázati rendszerben eligazodni képes szakemberekre van szükség - mutatott rá rövid beszédében Demeter. Ilyen szakemberek képzése történik majd az új képzési központban, amely egyben helyet ad majd a Székelyföldi Fejlesztő Kutatások Intézetének is. Hozzátette, hogy a tananyagot magyarországi és romániai felsőoktatási intézmények dolgozzák majd ki. A többi között a veszprémi, a pécsi egyetemek, a gyöngyösi főiskola, illetve a Sepsiszentgyörgyön működő közigazgatási főiskola oktatói. Az erdélyi politikus arról is szólt, hogy a román és a magyar kormány megállapodása alapján még az idén megnyílik Sepsiszentgyörgyön a Magyar Köztársaság Bukaresti Kulturális Központjának székelyföldi kirendeltsége, illetve regionális hatáskört kap az ugyancsak Sepsiszentgyörgyön működő Székely Nemzeti Múzeum. Ily módon a Székelyföldön belül felértékelődik Kovászna megye jelentősége - állapította meg Demeter.
Sós Tamás azt hangsúlyozta: a testvérmegyei kapcsolatok természetes elemének tartja a támogatás folyósítását, ugyanis Magyarországnak és ezen belül Heves megyének is elemi érdeke Románia és a romániai magyarság sikeres csatlakozása az Európai Unióhoz.
A 76 százalékában magyar nemzetiségűek lakta Kovászna megye és Heves megye testvérkapcsolatai négy esztendőre nyúlnak vissza. Ez alatt az idő alatt rendszeres kulturális csereprogramokra került sor, emellett Heves megye szakmai segítséget nyújt Kovászna megyének az uniós felkészüléshez.
Az EU képzési központnak helyet adó épületet a román állam bocsátotta a Kovászna Megyei Tanács rendelkezésére. A rekonstrukciós költségek felét a tanács állja, illetve a magyar kormánytámogatáson túl 15 millió forintot adnak össze Kovászna magyarországi testvérmegyéi. A létesítményt várhatóan az év végén adják át.
Kapcsolódik hozzá egy üdülőtó is, amelyet egy művelés alól kivont külszíni fejtés helyén alakítanak ki.
MTI - fideszfrakcio.hu