A magyar vasút többet érdemel
A Fidesz parlamenti frakciója szeptemberben egy ideiglenes bizottság összehívását javasolja a Magyar Államvasutak és magyar vasút jövője érdekében. A magyar vasútnak többre van szüksége nagyképű miniszteri kijelentéseknél és tartalmilag üres kormányhatározatoknál - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Fónagy János. Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga
Dátum: 2005-08-23 15:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42314
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:12.520290, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fónagy János hangsúlyozta, hogy a magyar vasútnak többre van szüksége nagyképű miniszteri kijelentéseknél és tartalmilag üres kormányhatározatoknál. Mint mondta, az ideiglenes bizottság felállításával a lehető legmagasabb, törvényhozói szintre lehetne emelni a magyar vasút ügyét. A bizottság feladata lenne, hogy őszintén feltárja a vasút jelenlegi helyzetét, hiszen a társaság gazdasági csődje mára reális veszély. Fónagy János emlékeztetett, hogy a szó van a MÁV jegyzett tőkéjének leértékeléséről, valamint a MÁV használatában lévő, de kincstári vagyonba tartozó vagyonelemek átadásáról is a vasúttársaság tulajdonába. Mint mondta, ezek a trükkök nem jelentenek megoldást a vasúttársaság számára. Hozzátette: a vasút működését illetően nem várhatunk érdemi változást a társaság vezetésétől sem, hiszen az elmúlt években történt változtatások ellenére a társaság működése nem lett hatékonyabb. Fónagy János emlékeztetett, hogy a MÁV vezetése egy éve képtelen levezényelni a mozdonytendert és nem tudja visszafogni az indokolatlan luxuskiadásokat sem.
A magyar vasút jelenlegi aggasztó állapota tehát feltétlenül indokolja egy bizottság létrehozását, mert a társaság önállóan képtelen rendezni sorait. A bizottság felállítása érdeke az embereknek, nem is beszélve azokról a családokról, melyeknek megélhetését biztosítja a MÁV - mondta Fónagy János.
fideszfrakcio.hu