Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nincsenek veszélyben a freskók

A hétvégén nyugtalanító riportot közölt az egyik tévécsatorna az esztergomi Vármúzeum egyes termeinek állapotáról. A képen vödrökbe gyűlt az esővíz, omlott a fal, az egésznek rendkívül negatív kicsengése volt, mintha a sorozatos beázások miatt megállíthatatlanul pusztulnának a műkincsek. Horváth Béla igazgató kérdésünkre árnyalta a helyzetet - írja a Hídlap.


Dátum: 2005-08-23 16:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42322
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:15.085969, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A beázást egy, az 1934-38 közti nagy helyreállítási munkálatok során a lakótoronyra épített lapostető okozza, ami nem vezeti el megfelelően a csapadékot, ám szó nincs arról, hogy Árpád-kori falfestmények lennének veszélyben - mondta az igazgató. Az igaz, hogy a várban újra szükségessé vált egy nagyobb felújítás, helyreállítás, mely az egész Árpád-kori palotarészen túl érintené az épületgépészeti berendezéseket is. Erre nagyjából 5-600 millió forintra lenne szükség és a központi költségvetésből is kellene áldozni rá.

A freskók restaurálási munkálatai már közel öt éve folynak, de a szakemberek mindig újabb és újabb problémákba ütköznek, sorozatos "meglepetések" érik őket, ahogyan aprólékosan haladnak előre - mondta az intézmény vezetője. A harmincas években használt anyagok bomlási folyamata sok esetben már megindult, a hiányok kitöltésére az akkor használt cementtömítéseket is ki kell cserélni. A középkori műemlékek esetében egyébként országszerte gondot okoz a vízelvezetés megoldása. Az esztergomi várban a harmincas években valószínűleg az időhiány volt az oka annak, hogy gyorsmegoldásként a lapostetőt választották, pedig a mi csapadékos éghajlatunk miatt ilyet már a középkorban sem építettek. Horváth Béla kifejtette, hogy lassan szükségessé válik a műemléki szakma széleskörű egyeztetése arról, miképpen óvhatnák meg legeredményesebben a műtárgyakat az egyre csapadékosabbá váló időjárástól. A múzeumigazgató természetesen tisztában van azzal is, hogy az esőzések a beázásokon kívül jóval nagyobb gondot okozhatnak és a központi forrásokat elsősorban a bajbajutottakhoz kell eljuttatni. Egyedül a Mátyás-templom felújítási munkálatai több milliárd forintot emésztenek fel. Az esztergomi beázásokért tehát közvetlenül senki nem felelős, a területen dolgozó szakemberek lelkiismeretesen végzik a munkájukat, a veszélyeztetett freskót pedig már rég leemelték a falról. Az igazgató végezetül arról is beszámolt, hogy amennyiben semmi nem jön közbe, a tervek szerint karácsonykor, egyfajta ajándékként rövid időre megnyitják a kápolnát a látogatók előtt, valamint a kiállítások megújítását is tervezik. A munkálatok befejeztét ugyan nem kötik határidőhöz, de mindenki érdeke, hogy a csodálatos színekben pompázó freskók minél előbb a nagyközönség elé kerülhessenek. A festmények elkészülte óriási esemény lesz a múzeum életében, valószínűleg sokkal nagyobb értéket képviselnek, mint azt bárki gondolta mindezidáig, és európai viszonylatban is különlegesnek számítanak - büszkélkedett joggal az igazgató.

Forrás: Hídlap

Kapcsolódó elemek