Hajszál híján légikatasztrófa történt a magyar légtérben
Két külföldi utasszállító repülőgép veszélyesen közel repült egymáshoz a magyar légtérben augusztus 20-án; a Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezete szerint csak a szerencsén múlt, hogy nem történt katasztrófa - ezt maga a szakszervezet közölte az MTI-vel kedden.
Dátum: 2005-08-23 17:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42323
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:15.434199, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jugoszláv JAT légitársaság B737-es utasszállító repülőgépe és az Air France légitársaság A340-300-as gépe augusztus 20-án 12 óra 30 perc körül 10.300 méteres magasságon függőlegesen 60 méterre megközelítette egymást. A két gép egy irányba repült, és vízszintes elkülönítés gyakorlatilag nem volt köztük - áll a szakszervezet elnöke által aláírt közleményben. Az MTI megkeresésére a Polgári Légügyi Hatóság szóvivője megerősítette a hírt. Bajkó Erika elmondta: a két gép a megengedett elkülönítési minimumnál közelebb került egymáshoz. A szakszervezet közleményében nehezményezi, hogy az illetékesek "elfelejtették" tájékoztatni a közvéleményt az esetről. Bajkó Erika erre reagálva közölte: az esetet a Hungarocontrol Magyar Légiforgalmi Szolgálat az előírásoknak megfelelően az arra illetékes szerveknek jelentette. Hozzátette: az esetet államigazgatási eljárás keretében vizsgálják, és annak eredménye alapján vonják le a következtetéseket. A vizsgálat befejezésének várható időpontját azonban nem tudta megmondani. A szakszervezet közleményében elfogadhatatlannak tartja, hogy a légi irányításhoz használt műszaki berendezések alkalmatlansága, vagy a szektorkapacitás létszámhiányból adódó bővítése emberek százainak életét veszélyezteti, és a légiforgalmi irányítók pszichés terheit elfogadhatatlan szintre emeli. Ezt a megállapítást a hatóság szóvivője "felelőtlen hangulatkeltésnek" tartja. Amennyiben a szakszervezet elnökének a berendezésekkel kapcsolatban konkrét hibákról tudomása van, azt köteles jelenteni a gépeket vizsgáló légügyi hatóságnak - mondta Bajkó Erika.
MTI - fideszfrakcio.hu