Miért nincs pénz a viharkárok enyhítésére?
A kormány a Belügyminisztérium keretéből 150 millió forintos keretösszeget különít el, amelyet az önkormányzatok a vízelvezető rendszerek tisztításával kapcsolatos közhasznú munkákhoz használhatnak fel.
Dátum: 2005-08-23 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42325
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:16.072488, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Halász János, a Fidesz frakciójának szóvivője elmondta ez az összeg nem elegendő a károk enyhítésére, az érintett településeknek valódi kormányzati segítségre lenne szükségük. A kormány már megint nem segít - tette hozzá. A politikus példaként Szikszót említette, ahol a benyújtott kérelmek alapján 370 millió forint segítségre lenne szükség. A frakció szóvivője nem tartja jó megoldásnak azt, hogy a kárenyhítésre szánt összeg egy részét a kormány pályázat útján kívánja szétosztani, hiszen ezeknek a pályázatoknak a beadási határideje vagy lejárt, vagy a közeljövőben fog lejárni.
Halász János azt mondta: olyan pályázati kiírásokra lenne szükség, amelyek ténylegesen a belvíz- és árvízkárok helyreállításához nyújtanak segítséget. Új, valódi pályázatok kellenek - tette hozzá.
MTI - fideszfrakcio.hu