Hitelességi nyilatkozatot vár az egyik társadalmi kurátor Gellért Kistől
Hitelességi nyilatkozatot vár a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnökétől Pós Péter társadalmi kurátor, aki kedden az ügyészségtől vagy a bíróságtól kért felügyeleti döntést nevezte alternatívának.
Dátum: 2005-08-23 19:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42332
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:18.227635, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hitelesnek tekinti-e a testület legutóbbi, augusztus elsejei ülésének jegyzőkönyvét? - kérdezte a testület tagjai mellett az MTI-hez is eljuttatott levelében a társadalmi kurátor. Pós Péter szerint - noha Gellért Kis Gábor elnök nyilatkozataiból az derül ki, hogy nem tartja jogszerűnek a pótlappal együtt jegyzőkönyvként hitelesített dokumentumot - "ha nem kér az ügyészségtől vagy a bíróságtól felügyeleti döntést, akkor bármit mond a sajtóban, elismeri a vitatott jegyzőkönyvet a hozzá csatolt határozattal együtt törvényesnek". "Ha nem ismeri el törvényesnek az így teljes és így hitelesített jegyzőkönyvet, köteles a kuratórium törvényes működése - azon belül a szabályszerű jegyzőkönyvek elkészítése érdekében - az illetékes ügyészséghez vagy bírósághoz fordulni" - írja, hozzátéve, "harmadik megoldás nincs!"
Az MTI múlt csütörtökön számolt be arról, hogy pótlapot csatoltak ahhoz a jegyzőkönyvhöz, amely a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának augusztus elsejei üléséről készült; ezzel együtt hitelesítve a dokumentum már tartalmazza az ülés bezárása után meghozott, az ügyvezető-választással kapcsolatos szavazás eredményét is. A 29 tagú kuratórium augusztus elsejei ülését amiatt zárta be Gellért Kis Gábor elnök, mert álláspontja szerint jogszabálysértő kezdeményezést kívánt megszavaztatni két tag.
A javaslat szerint a testület a Kondor Katalin távozó elnök által kinevezett Hollós János alelnök ügyvezetői megbízását ismeri el szabályosnak, szemben Szijártó István tulajdonosi megbízásával, akit a kuratórium elnöksége tett meg tulajdonosi megbízottnak. Miután berekesztette a tanácskozást, Szadai Károly elnökhelyettes megszavaztatta a kérdésben a tagokat: 15-en voksoltak az állásfoglalás elfogadására, négyen tartózkodtak.
MTI - fideszfrakcio.hu