Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bekiabálásokkal zavarták Powell beszédét

Colin Powell amerikai külügyminiszter hangos nemtetszések és fütyülések által többször megszakított beszédében védelmébe vette az Egyesült Államok környezetvédelmi politikáját a johannesburgi Föld-csúcsértekezlet szerdai ülésén.


Dátum: 2002-09-04 15:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:43:08.880318, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az Egyesült Államok gyakorlati lépésekkel válaszol a környezetvédelmi kihívásokra, beleértve a globális éghajlati változások kérdését is" - mondta el Powell, miközben a hallgatóság soraiból a nemtetszés zajai hallatszódtak.

Az amerikai külügyminiszter leszögezte: az Egyesült Államok sohasem fordított hátat azoknak, akik bajba kerültek. Ugyanakkor hangsúlyozta a korábban is elhangzott érvet, miszerint azért nem támogatják az időpontokhoz kötött célok megszövegezését, mert a hangzatos szavak helyett inkább valós tetteket szorgalmaznak. Powell szerint a fenntartható fejlődés legfontosabb elvei a gazdasági helyes működtetése, az emberek megfelelő alkalmazása és a környezettel való felelősségteljes sáfárkodás.

A bekiabálások akkor erősödtek fel, amikor Powell bírálni kezdte a zimbabwei kormány földreformját, amely véleménye szerint súlyos élelmiszerválságot okoz az afrikai országban. A politikus egy ízben meg is szakította felszólalását, és érezhetően bosszúsan visszaszólt a provokálóknak: "Én hallom Önöket, Önök is hallanak engem?"

Környezetvédők egy csoportja "Szégyen Bushra!" felkiáltással, és "Elárultak a kormányok" feliratú transzparenssel zavarták meg a beszédet, a biztonsági emberek azonban kiszorították őket az előadóteremből. A szerdai ülés elnöke, Nkosazana Clarice Dlamini-Zuma dél-afrikai külügyminiszter asszony minden atrocitásnál elutasítólag csóválta a fejét, majd egyszer hangosan rászólt a fegyelmezetlenkedőkre.

Az Egyesült Államok rengeteg bírálatot kapott a johannesburgi tanácskozás ideje alatt, egyrészt az üvegházhatás fékezésére létrehozott kiotói jegyzőkönyv aláírásának elutasítása, másrészt az értekezlet egyes célkitűzéseinek megvétózása miatt. Sokan rosszallásukat fejezték ki amiatt is, hogy George Bush amerikai elnök nem vesz részt az ENSZ-tanácskozáson - jelentette a Reuters.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek