Sólyom László államfő első külföldi útja Bécsbe vezet
Sólyom László köztársasági elnök első külföldi útja Bécsbe vezet, így az államfő pénteken viszonozza Heinz Fischer osztrák államfő tavalyi gesztusát, akinek első külföldi államfői látogatása Budapestre vezetett. Az osztrák elnök hivatalba lépése után, tavaly júliusban az MTI-nek adott nyilatkozatában úgy érvelt, hogy a Budapestre vezető első külföldi államfői látogatásával is kifejezésre akarja juttatni Magyarország és Ausztria egészen rendkívül szoros és baráti összetartozását.
Dátum: 2005-08-24 07:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42344
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:21.888422, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Heinz Fischer emlékeztetett arra, hogy az államfővé választása előtti években - nem utolsósorban az osztrák parlament elnökeként - ő is mindig a Magyarországhoz fűződő jó és bizalomteljes kapcsolatok érdekében munkálkodott, mert mindig fontosnak tartotta, hogy a két ország szorosan együttműködjön egymással.
A magyar államfő egynapos látogatást tesz Bécsben, ahová a felesége is elkíséri. Az előzetes program szerint délelőtt tárgyal a két elnök - az osztrák elnöki hivatal átalakítási munkálatai miatt - a Pallavicini-palotában, majd délben Wolfgang Schüssel kancellárral találkozik Sólyom László. Az osztrák elnöki házaspár díszebédet ad a magyar államfő és felesége tiszteletére, majd ezt követően Sólyom László Andreas Khol parlamenti elnököt keresi fel a hivatalában. A magyar köztársasági elnök és felesége délután megtekinti a Burg Kincseskamrájának gyűjteményét, majd a két elnök búcsútalálkozót tart az osztrák főváros szívében található, patinás Central kávézóban.
Tavaly októberben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök első külföldi útja is Bécsbe vezetett. A kormányfő bécsi sajtóértekezletén kiemelte, hogy csak egyetlen olyan ország van, amelyet Magyarországon szinte családtagként emlegetnek, és ez Ausztria, a "sógorok országa". Rendkívül sokrétű kapcsolatok fűzik össze a mintegy nyolcmilliós Ausztriát és a mintegy tízmilliós Magyarországot, amelyek államközi kapcsolatai olyannyira problémamentesek, hogy Somogyi Ferenc külügyminiszter tavaly decemberi bécsi megfogalmazása szerint "együttműködő partnerek között is ritka, hogy nagyítóval keressenek nyitott kérdéseket a kétoldalú kapcsolatokban".
A "sógorok országa" Németország után a második legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, ahol a mintegy 25 ezer külföldi érdekeltségű cég több mint 20 százaléka osztrák. Az 50 legjelentősebb osztrák cég közül már 32 jelen van Magyarországon, közöttük az OMV, a Bau-Holding, a Voest-Alpine, a Wienerberger, az Austria Tabak, a Strabag és a Wopfinger csoport. Ausztria szempontjából Magyarország a 4.-5. legnagyobb exportpiac, a magyarországi osztrák tőkebefektetések értéke ez év márciusában már 2,8-3 milliárd euró körül alakult.
Ausztria a jövő év elejétől veszi át az EU soros elnöki tisztét. Heinz Fischer elnök már tavalyi nyilatkozatában úgy üdvözölte Magyarország EU-csatlakozását, hogy az tovább erősíti a jó kétoldalú kapcsolatok lehetőségét, szükségességét és mélyebb tartalommal való megtöltését. A baráti gesztus viszonzásán kívül nyilvánvalóan mindenekelőtt ezt a célt szolgálja Sólyom László egynapos munkalátogatása Bécsben.
MTI - fideszfrakcio.hu