Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Milliókat tehetett zsebre a bukott miniszter - munka nélkül?

Mégiscsak kap közpénzt Kiss Elemér, a Szülőföld Alap nemrégiben kinevezett vezetője a kormány 2003-ban botrányos körülmények között távozni kényszerült kancelláriaminisztere. Az alap létrehozásakor azt hangsúlyozták, hogy a volt kormánytag társadalmi munkában látja el ezt a feladatát. Kiss Elemér ugyanakkor az adófizetők pénzéből 5,9 millió forintot tehetett zsebre a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) által közzétett legfrissebb szerződések alapján - mutat rá a Magyar Nemzet.


Dátum: 2005-08-24 08:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42345
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:22.192818, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A MeH indoklása szerint Kiss "az új, egységes szövetkezeti törvény tervezetének elkészítéséért" részesült ebben a juttatásban. Ezt a feladatot július 15-ig kellett elvégeznie. A szövetkezeti törvény koncepcióját viszont

már majdnem egy éve, 2004. október 13-án elfogadta a kormány.

Ráadásul - bár a tervezetek elkészítése az igazságügyi tárca feladata - Kiss Péter kancelláriaminiszter bábáskodása alatt, 2003. október 28-án már létrehozták a Szövetkezetpolitikai Kollégiumot.

Az idén július 29-i dátummal a MeH honlapjára már fel is került a nyilvános vitára bocsátott szövetkezetitörvény-tervezet, azonban

ekkor Kiss Elemér még nem állt szerződésben a kancelláriával.

Közben viszont Kisst Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az egymilliárd forintos Szülőföld Alap vezetőjévé nevezte ki, amely nemcsak az ellenzék, hanem a Magyar Nemzet információi szerint a szocialisták soraiban is megrökönyödést váltott ki. Kiss Elemér volt ugyanis a jelenlegi MSZP-SZDSZ-koalíció első távozni kényszerülő tárcavezetője. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszteri posztról akkor kényszerült lemondani, amikor kiderült, hogy egy általa felügyelt állami cég megbízást adott annak az ügyvédi irodának, amelynek ő is tulajdonosa. Medgyessy Péter akkori kormányfő a menesztést azzal indokolta, hogy a kormánynak "jog és erkölcs közül mindig a szigorúbbhoz kell igazodnia".

Akkor a botrányt a kormány azzal igyekezett csillapítani, hogy Kiss az új állami megbízatása során nem részesül majd honoráriumban. A jelenlegi adatok viszont azt bizonyítják, hogy mégiscsak kapott közpénzeket. Ráadásul ezt a megbízást nem is ügyvédi irodája (amelynek vannak más tulajdonosai, tagjai is), hanem személyesen ő maga kapta.

Forrás: Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek