Ma vádat emelnek brókerügyben
A Fővárosi Főügyészség ma ismerteti vádemelési javaslatát a K and H Bank Rt-nél elkövetett bűncselekmény sorozat gyanúsítottjai ellen.
Dátum: 2005-08-24 09:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42353
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:24.643062, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A brókerbotrány néven elhíresült sikkasztássorozat nyolcvanoldalas vádiratában huszonhat gyanúsított ellen indítványozzák a büntetés kiszabását. Az első számú gyanúsított Kulcsár Attila a vád szerint több mint 20 milliárd Forint elsikkasztásáért és több mint 10 milliárd Forint kár okozásáért felelős. Az ügyben nyomozást végző Nemzeti Nyomozó Iroda tájékoztatása szerint az eljárás során a 26 terheltet összesen 35 bűncselekménnyel gyanúsították meg, 273 személyt hallgattak meg tanúként, főként a brókerrel és a bankkal kapcsolatban álló ügyfelek közül. A nyomozás során több MSZP közeli személy neve is felmerült.
Forrás: mno - hírtv.hu