Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Korrupciógyanú - le kéne állítani a Malév-privatizációt

A Fidesz az ÁPV. Rt. pénteki döntése előtt arra kéri a kormányt, hogy állítsák le a Malév Rt. privatizációját, mivel a korábban említett érvek után kétségek merülnek fel az egyik ajánlattevő, az AirBridge Rt. szándékai és a pénzügyminiszterhez fűződő kapcsolata miatt is.


Dátum: 2005-08-24 13:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42363
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:27.747598, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rogán Antal szerdai sajtótájékoztatóján a Fidesz elnöksége nevében kérdésekkel fordult a Gyurcsány-kormány pénzügyminiszteréhez, Veres Jánoshoz, mivel sem ő, sem a kormány más képviselői nem számoltak be a teljes igazságról a pénzügyminiszter és az AirBridge kapcsolatát illetően.

Megszűnik a Malév?

Mint mondta, az AirBridge egy húszmillió forintos alaptőkével rendelkező, frissen alapított, orosz hátterű magyar cég, amely a nemzeti légitársaságért mindössze százhatvanmillió forintot kínál. Mivel az ajánlatban nincs garancia arra, hogy az eladást követően az ajánlattevő nem szállítja le a Malév tőkéjét, így a vásárlás után akár két hónappal is már pénzt vehet ki az új tulajdonos a légitársaságból. Hozzátette: az ajánlatban - bár a kormány ezt mindeddig cáfolta, de tény - az ajánlattevő nem vállal garanciát az adósságok visszafizetésére, így ha a Malév csődbe megy, az ezzel kapcsolatos anyagi felelősséget továbbra is az államnak kell viselnie.

Tömeges elbocsátást terveznek

Az ajánlatban az áll továbbá, hogy csak öt évig tartanák meg a nemzeti légitársaság státuszt, így öt év után a Malév akár meg is szüntethető, vagy beolvasztható egy orosz légitársaságba, ráadásul az ajánlat 2006 december 1-ig a vállalat jelenlegi dolgozói közül 700 ember elküldésével kalkulál. (A vállalat dolgozói emiatt sztrájkra készülnek. A szerk.)

A légitársaság nyereséges évet zárt

A Malév valós értéke kapcsán Rogán Antal kijelentette: a magyar nemzeti légitársaságé ma a világ legfiatalabb légiflottája, így a tartozásokkal szemben egy nagy értékű gépparkkal is rendelkezik a társaság. Hozzátette: a vállalat számláján ma is 5-6 milliárd forint található, továbbá a hétmilliárd forint értékűre becsült üzemanyagtöltő ágazat is akadály nélkül magánosítható lenne, ezzel szintén az új tulajdonos rendelkezhetne majd. Ezen kívül azt is elmondta: a cég jelenlegi vezetése nyereséget tervez erre az évre, és képesnek tartja a vállalatot arra, hogy bevételéből fedezze a hitelek törlesztését.

Súlyos következmények várhatóak

Rogán Antal felhívta a figyelmet arra, hogy amennyiben a kormány a jelenlegi feltételekkel értékesíti a vállalatot az alábbi következményekkel számolhatunk:

160 millió forintért cserébe az új tulajdonos egy év alatt akár 10 milliárd forintot is kivehet a cégből,

700 dolgozó egy éven belül elveszíti állását,

A nemzeti légitársaság 5 éven belül egy orosz légitársaságba olvad és megszűnik.

Jogerősen elítélt szereplő

De vajon hogyan lehet egyáltalán befutó helyen egy ilyen rossz ajánlat? - tette fel a frakcióvezető-helyettes a kérdést. Mint mondta, egy magyarázat rögtön akad, és bemutatta néhány névjegykártya másolatát. Ezek egyike Leonov Péteré, az AirBridge magyarországi képviselőjének, vezérigazgatójának és igazgatósági tagjának névjegye, akinek Veres Jánoshoz fűződő, közös egyetemi éveik óta tartó ismeretsége, sőt barátsága kapcsán is megerősítő választ vár a pénzügyminisztertől.

Egy másik névjegyen Leonov Péter az AirBridge-dzsel közös címre bejegyzett másik vállalat, a Power Systems ügyvezetőjeként tűnik fel, míg Kiss Kálmán (tisztségével való visszaélés miatt - a Ferihegyi repülőtéren többször is vám- és útlevél-ellenőrzés megkerülésével segített az országba bejutni orosz és ukrán üzletembereknek - jogerősen elítélt, állásából felfüggesztett, korábbi határőr tábornok) ugyanennek a cégnek a felügyelő bizottsági elnökeként is megjelenik. Egy további névjegyen a Power Systems igazgatósági tagjaként szerepel Zubek János, aki korábban a határőrség szóvivője volt, majd 1994-ben az MSZP parlamenti frakciójának sajtótitkáraként dolgozott.

Rogán Antal kiosztotta az újságíróknak továbbá egy levél fénymásolatát is, amelyet Leonov Péter írt a Vnyesekonombank magyarországi képviselőjének. Ebben a levélben - és magyar fordításában - az olvasható, hogy Leonov milyen tárgyalásokat folytatott Veres Jánossal, a miniszterelnök akkori kabinetfőnökével 2004. december 8-án. Ennek alapján elmondható, hogy "Veres János ha nem is a Malév ügyében, de a Power Systemsen keresztül a magyarországi földgázágazat nevében folytatott érdemi tárgyalásokat Leonov úrral, akit egyébként kiválóan ismer még egyetemi múltjából" - szögezte le a fideszes politikus.

Ezek után Rogán Antal újra feltette a kérdést:

Veres János pénzügyminiszter tagadja-e,

hogy ismeri az AirBridge ajánlattevő képviselőit, és ezek után is fenntartja-e azt az állítását, hogy "egyetlenegy alkalommal egyetlenegy jó szót sem szólt az érdekükben" kormányzati fórumokon?

Választ vár továbbá arra is, hogy véletlen-e az, hogy "ha a pénzügyminiszter ismerőse ilyen kitűnő ajánlatot tehet le az asztalra, hogy fillérekért megvásárolhatja a Malévet, az az utolsó pillanatig befutó lehet a társaság privatizációs ajánlatán?"

Végül Rogán Antal a Fidesz elnöksége nevében felszólította kormányt arra, hogy a Malév Rt. privatizációját nyilvánítsák eredménytelennek, és ezt a privatizációs ajánlatot "semmilyen körülmények között se fogadják el", mert ha ez megtörténik, akkor nem csak a Malév dolgozói veszítik el az állásukat, de a korrupció gyanúja is felmerülhet. Mindezek ellenére, ha az ÁPV Rt. jóváhagyja ezt a privatizációs eljárást, akkor a Fidesz azonnal kezdeményezni fogja az ügy parlamenti vizsgálatának megkezdését - húzta alá végül a politikus.

Kép és szöveg: B.E. - Fidesz Webszerkesztőség

Kapcsolódó elemek