Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Juscsenko nemzeti egységre szólította fel Ukrajnát a függetlenség évfordulóján

Viktor Juscsenko elnök nemzeti egységre szólította fel Ukrajnát az ország függetlenné válásának 14. évfordulóján a Függetlenség terén elmondott ünnepi beszédében.


Dátum: 2005-08-24 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42370
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:29.887837, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ünnepi beszédet meghallgatni - akárcsak a Juscsenkót hatalomba segítő tavaly novemberi narancsszínű forradalom idején - kijeviek ezrei lepték el az ukrán főváros központi terét.

Juscsenko híveinek hangos üdvözlése közepette, a körülállókkal kezet fogva érkezett meg a térre. Az elnök a nemzet legnagyobb művének a függetlenséget nevezte, és hangsúlyozta: a szabadság a demokrácia alfája és omegája.

"Nem mindent sikerül megtenni, de nincs olyan nehézség, amelyet nem tudnánk leküzdeni" - mutatott rá az elnök. Mint mondta, "a nemzet felébredt, ráérzett a felelősségre".

A megemlékezés a korábbi évekkel ellentétben nem katonai díszszemlével, hanem a XII. századi kijevi Szófia székesegyházban tartott imával kezdődött, amelyen mintegy húsz felekezet képviselői vettek részt. Közöttük volt Ljubomir Huzar bíboros, a görög katolikus egyház feje, aki vasárnap tette székhelyét a nyugat-ukrajnai Lembergből (Lviv) a fővárosba, a Moszkva fennhatóságát elismerő ukrán ortodox egyház tiltakozása ellenére. Az ünnepségsorozat este immár a hagyományok szellemében ér véget: színpompás tűzijátékkal zárul.

Az évforduló alkalmából Viktor Juscsenko az Ukrajna Hőse címet adományozta posztumusz a 2000-ben meggyilkolt ellenzéki újságírónak, Georgij Gongadzének. Mint mondta, Gongadze a gondolat- és szólásszabadság jelképe. A kitüntetést az újságíró özvegye, Miroszlava Gongadze veszi át egy későbbi időpontban - közölte Olekszandr Zincsenko, az elnöki hivatal vezetője.

A legfelsőbb tanács, az ukrán parlament 1991 augusztusában kiáltotta ki Ukrajna függetlenségét. A döntést a december 1-jén tartott népszavazáson az állampolgárok 90 százaléka támogatta. A parlament 1992 februárjában nyilvánította a függetlenség napjának augusztus 24-ét. Magyarország az első országok között volt, amely elismerte a független Ukrajnát, és elsőként nyitott nagykövetséget Kijevben.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek