Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar Rádió: mind a 14 elnöki pályázat érvényes formailag

Mind a tizennégy, a Magyar Rádió (MR) Rt. elnöki posztjára benyújtott pályázat érvényes formailag - mondta az ezt vizsgáló testület szerdai ülése után Gellért Kis Gábor, a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-nek.


Dátum: 2005-08-24 15:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42375
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:31.369977, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Neve nyilvánosságra hozatalához Avanesian Alex, az MR regionális főszerkesztő-helyettese, Balogh Gábor ügyvéd, Benda László, a Magyar Televízió (MTV) - előző körben egy szavazat híján elnökjelöltté vált - külpolitikai szerkesztője, Benedikty Béla, az MR szerkesztője, B. Király Györgyi, az MR műsorvezetője, Fodor János műsorvezető, Győrffy Miklós műsorvezető-riporter, Pálffy István, az MTV Híradójának műsorvezetője, Siklós Erik riporter és Szomráky Béla, az MR volt szerkesztőségvezetője járult hozzá.

A kuratóriumi elnök nem kívánta kommentálni az MTI azon, az egyik testületi tagtól származó értesülését, hogy Gőblyös István, az MR alelnöke volt a tizenötödik érdeklődő, aki megvette ugyan a pályázati csomagot, ám végül nem indult a posztért.

Az ügyvezető-vitában lehetséges átmeneti vezetőként rajta kívül szóba került másik két rádiós közül Hollós János szerdán azt közölte az MTI érdeklődésére, hogy pályázott, míg Szijártó István, akit a kuratórium - a kormánypárti delegáltak szavazatával - tulajdonosi megbízottnak nevezett ki az interregnumra, úgy nyilatkozott: nem pályázott a tisztségre.

A Magyar Rádió Rt. elnöki tisztségére kiírt - fél éven belül harmadik - pályázaton tizenöten jelezték indulási szándékukat, közülük a kedd déli határidőig egy kivételével mindenki benyújtotta dokumentációját.

A rádiózásról és televíziózásról szóló törvény rendelkezései szerint a közszolgálati médiumok elnöki tisztségére a parlament által választott kuratóriumi elnökség állít jelöltet, kétharmados szavazással: a személyi javaslatot hasonló arányban kell jóváhagynia a társadalmi szervezetek delegáltjaival kiegészült nagykuratóriumnak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek