Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bróker-botrány: Baja Ferenc és Puch László szerepét is vizsgálnák

A HVG értesülései szerint a Kulcsár-ügy további büntetőeljárásokat eredményezhet. Az ügyészségi nyomozók hivatali visszaélést gyanítva vizsgálják például Baja Ferenc és Puch László MSZP-s politikusok szerepét.


Dátum: 2005-08-24 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42377
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:31.971026, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal (KÜNYH) hivatali visszaélés gyanújával vizsgálja a Kulcsár-vallomásban korrupciós pénzeket elfogadó politikusként jellemzett két MSZP-s országgyűlési képviselő, Baja Ferenc miniszterelnökségi politikai államtitkár és Puch László pártpénztárnok szerepét - derül ki a HVG holnap utcára kerülő számából.

Sajtónyilatkozataikban korábban mindkét politikus cáfolta a Kulcsár által elmondottakat, hangsúlyozva, hogy az ügyészség még tanúként sem hallgatta ki őket. Ennek egyébként nem lett volna akadálya. Annak azonban már igen, hogy gyanúsítottként is faggassák őket: mindkettejüket védi ugyanis a mentelmi jog. Az egyebek mellett képviselők elleni nyomozásokra szakosodott KÜNYH vélhetően ezért is kutakodik egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Ezen ügyekben Kulcsárt és másokat (köztük például a "Taxis Gyusziként" elhíresült Szekér Gyulát, Kulcsár pénzszállító "táskás emberét") tanúként faggatják, s úgy tudni, Puch esetében egyebek mellett a sokat emlegetett "brittonos" autó beszerzésének körülményeire kíváncsiak. Egy korábbi sajtóperben Puch állítását fogadta el ugyan a polgári bíróság, mondván, hiába szólnak arról a hírek, hogy a pénztárnok a Brittontól kapott Peugeot-val furikázik, a jármű első tulajdonosa Puch volt. Az ügyészségi nyomozók előtt lévő vallomásokból ugyanakkor a lap információi szerint az következik, hogy az autót Szekér vásárolta a Britton pénzéből és nevében, s Puchnak csak a nevére íratták.

Bajával kapcsolatban egy, a K&H-botrányhoz csak Kulcsár révén kapcsolódó ügyet vizsgálnak. Az exbróker volt ugyanis az, aki - állítása szerint - 2002-ben összehozta az államtitkárt a Synergon Rt. vezérigazgatójával, aki hajlandó volt a megbízási díj 10 százalékának visszafizetésére, ha cége állami megrendelésekhez jut. Úgy tudni, az ügyészségi nyomozók a közeljövőben döntenek, kezdeményezik-e Poltnál, hogy kérje a két képviselő mentelmi jogának felfüggesztését a T. Háztól.

hvg.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek