A kormány eredményeit csak az emberek nem érzik
Az MSZP felszólítja a Fideszt, hogy hagyjon fel a válságpolitizálással, és vegyen részt a közös gazdaságpolitikai programok kidolgozásában. Domokos László, a Fidesz parlamenti képviselője kijelentette: a kormánynak a napi gondok megoldásával kellene foglalkoznia, nem saját magát dicsérnie.
Dátum: 2005-08-24 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42381
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:33.204957, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Domokos László, a költségvetési bizottság alelnöke az elhangzottakra úgy reagált: "Unalmas egyrészt, hogy a kormány folyamatosan dicséri magát, saját sikereiről beszél, miközben az emberek nem érzik az eredményeket. Másrészt unalmas, hogy mindig a Fideszt szapulják a kormány elkövetett hibáiért". A képviselő közölte: a kormánynak a napi gondokkal, így az adózás bizonytalanságaival, illetve a munkanélküliség enyhítésével kellene foglalkoznia. Mint mondta, az adórendszer kiszámíthatatlansága az, ami bizalmatlanságot és bizonytalanságot kelt mind az emberek között, mind a gazdasági életben. Erre jó példa - mondta -, hogy év közben, szeptember 1-től emelkedik a természetbeni juttatások adóterhe, miközben a kormány adócsökkentést ígér. A politikus közölte: jövő keddre összehívták a költségvetési bizottságot, és a Fidesz reméli, hogy a kormány visszavonja ezt a törvénymódosítását.
MTI - fideszfrakcio.hu