A többgyermekesek járnak rosszabbul az új családtámogatási rendszerrel
Több mint 2 millió 100 ezer gyermeket és szüleit érinti a családtámogatási rendszer várhatóan januárban életbe lépő változása. Göncz Kinga szociális miniszter elmondta: az új rendszerben átlagosan 84 százalékkal nő a családi pótlék, viszont megszűnik az egy- és kétgyerekeseknél a családi adókedvezmény.
Dátum: 2005-08-25 08:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42401
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:39.172920, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gyermekvédelmi támogatást gyermekvédelmi segély váltja fel, amelynek része lesz a támogatott illetve az ingyenes étkeztetés, évi egyszeri pénzbeli támogatás, valamint az ingyenes tankönyv-ellátás. A tervezet a jövő hónapban kerül a parlament elé. A Fidesz számításai szerint viszont éppen a legrászorultabbak, tehát a kisebb jövedelműek és a többgyermekesek járnak rosszabbul az új rendszerrel - közölte Harrach Péter.
Forrás: Világgazdaság
fideszfrakcio.hu