A Fidesz támogatottsága kormányzati pozícióban is növekszik

Dátum: 2002-02-12 12:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:18.017368, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A jelölést tisztelettel köszönöm. Az elmúlt napokban többször megkérdezték tőlem barátok és újságírók, munkatársak, ismerősök, hogy miért van szükség erre a váltásra, elnökké választásom esetén mi változik majd a Fideszben.

Nos, azt gondolom, hogy ezekre a kérdésre alighanem most kell válaszolni. Van egy rövid meg egy hosszú válasz. Arra a kérdésre, hogy elnökké választásom esetén mi változik meg a Fideszben, a rövid válasz nagyon egyszerű. Az elnök változik meg. A hosszabb válasz előtt szeretnék figyelmeztetni mindenkit, hogy nyugodtan dőljön hátra, ki fogom fejteni hosszabban is.

Nos, az elmúlt időszakban többen alaposan és kimerítően értékeltük az elmúlt három év kormányzati teljesítményét. Azt gondolom, hogy valamennyien közösen elmondhatjuk azt, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Párt bebizonyította, részben magának is, részben pedig az ország előtt is, hogy képes az ország vezetésére, képes arra, hogy megvalósítsa a polgári Magyarország programját, amelyet a választókkal közösen alakított ki ezelőtt négy esztendővel. S ami legalább ennyire fontos és leginkább mutatja egy kormányzó párt erejét: képes volt arra, hogy időben észrevegye, felismerje az előre nem látható problémákat is, és azokat meg is oldja. Ma tehát nem az a kérdés, hogy miért van szükség erre a váltásra, hanem sokkal inkább az, hogy mi teszi lehetővé számunkra, hogy előre lépjünk.

Három ilyen okot látok. Az egyik ok, hogy jól állunk: a Fidesz támogatottsága kormányzati pozícióban is növekszik, és egyre erősödő, növekvő fázisban lehet ilyen típusú döntéseket meghozni. 1990 óta nem volt példa arra, hogy egy kormányzó párt ilyen támogatottsággal kezdje a választásokra való felkészülést. Számunkra most kézzel fogható közelségbe került az, hogy 2002 után egy második kormányzati ciklusban is folytassuk a munkánkat.

A másik ok, amiért lehetséges ez a lépés, hogy az általam és a kollégáimmal, barátaimmal vezetett tárca, az Oktatási Minisztérium túlnyomórészt elvégezte a kormányprogramban megfogalmazott feladatainak jelentős részét. Megalapoztuk a hatékony munka feltételeit. Az elfogadott törvények, a kétéves költségvetés pontosan kijelöli a még hátralévő tennivalókat.

Így én személy szerint nyugodtan vállalok új feladatokat. Tegnap este is odajött hozzám az egyik küldött társunk - óvónő - és mondta, hogy az egyik szeme sír, a másik nevet, hogy elhagyom az Oktatási Minisztériumot. Neki is azt mondtam, amit most nektek mondok: hogy mi történik a következő esztendőben az oktatás területén, azt pontosan látjuk. Egy jól kirajzolható, egyenes vonalú politika valósul meg. Azonban, hogy a következő négy esztendőben mi történik az oktatásügyben, nem az Oktatási Minisztérium falai között dől el, hanem a választásokon.

A harmadik ok, amiért lehetséges számunkra ez a váltás, az az, hogy a Fidesz igazi értelemben vett csapat.

Az eltelt 13 év alatt a Fidesz nagy utat tett meg, hiszen egy kicsi, ellenzéki mozgalomból, nemzedéki pártból a szó klasszikus értelmében vett politikai erővé, párttá szerveződött, és mára az ország meghatározó, befogadó, integrációs erejévé, néppárttá vált. Azonban egy nagyon fontos dolgot megőriztünk a kezdeti, hősi időkből. Ez pedig az, hogy a tagjai és vezetői között létezik kimondva kimondatlanul a szolidaritás, összetartás, létezik egy olyan csapatszellem, amelyik lehetővé teszi, hogy a sorsdöntő kérdésekben, amelyek más pártokban szinte megoldhatatlan nehézségűnek tűnnek, racionálisan végiggondoljunk és meghozzuk a lehető legjobb döntéseket.

A másik ilyen fontos kérdés, hogy miért most hozzuk meg ezt a döntést? Váratlan ez vagy sem? Ha visszaemlékeztek, egy évvel ezelőtt, amikor a miniszterelnök és a pártelnöki pozíciót kettéválasztottuk, akkor is sokakat meglepett ez a lépés. 1998-ban, amikor a kormányalakításra készültünk, tudtuk , hogy tanulnunk kell mások korábbi rossz tapasztalataiból. Amikor 1990-ben Antall József kénytelen volt az MDF szinte valamennyi meghatározó politikusát kormányzati feladattal megbízni, talán nem is lehetett elkerülni - egy rendszerváltó kormány esetén - ezt a hibát. De ennek következtében az MDF hajszálgyökerei elvékonyodtak, elszáradtak, elvesztette a bázisát, napi információs kapcsolatát saját választóival, azokkal a szervezetekkel, társadalmi csoportokkal, erőkkel, ami az erejét adta, éltette, ami éltet minden politikai erőt, minden politikai pártot.

A legkövetkezetesebben 98-ban Áder János fogalmazta meg és képviselte azt az álláspontot, hogy nem szabad ezt a hibát elkövetnünk, nem szabad minden vezető Fidesz-politikusnak a kormányban szerepet vállalnia. Meg kell maradniuk olyan meghatározó embereknek, akik a frakcióban, illetve a pártban végzik munkájukat és éltetik, elevenen tartják ezt a szervezetet. Ezt a megfontolást követte két évvel később az a lépés, amikor kettéválasztottuk a miniszterelnöki és pártelnöki pozíciót. Hogy a kormányzati megszólalás, a kormányzati szerep mellett jelenjen meg a lehető legjobban, legerőteljesebben a Fidesz is, mint önálló politikai szereplő. Hogy ne lehetetlenítse el a mindennapi kormányzati adminisztratív munka ezt a politikai sávot, megszólalási lehetőséget.

Ennek logikus következménye az, hogy most, egy évvel a választások előtt a felkészülés intenzív időszakában többen kell, hogy dolgozzunk a Fidesz választásokra való felkészítésében, megerősítésében.

Kövér László tegnap igen szerényen szólt arról a hatalmas munkáról, amelyet az elmúlt évben végzett.

De azt hiszem, mindannyian tudjuk, hogy mit köszönhetünk neki. Döntő, meghatározó érdeme van abban, hogy a Fidesz társadalmi támogatottsága ma szélesebb, mint valaha.

Akik 1998-ban még csak politikai megfontolásból szavaztak a Fideszre, azoknak többsége ma már azért választ bennünket, mert úgy érzi, hogy betöltöttük, megvalósítottuk azt, amiben hitt, megszolgáltuk a bizalmát. Emlékszem, amikor a '98-as választások előtt XII. kerületben, a választókörzetemben a választások előtt nagygyűlést, találkozókat tartottunk, egy 70 év feletti, idős néni csillogó szemmel végighallgatott minden előadót, szónokot, aztán megvárta, míg elszállingóznak a meghívottak. Fontosnak tartotta, hogy odajöjjön hozzám, megfogta a kezemet, a szemembe nézett és megkérdezte, nagyon egyszerűen, hogy: mondja kedveském, ugye biztosan nem csapnak be, nem állnak össze ezekkel. Ma már ilyen kérdésekre nem kell válaszolnunk. Ez nagy részben Kövér László érdeme.

A másik fontos eleme és jó bizonyítéka, hogy érdemes volt ezt a döntés meghozni egy évvel ezelőtt, hogy sikerült a kormányzati intézkedések értelmét, célját is megismertetnünk. Egyre több magyar választópolgár, magyar ember számára nyilvánvaló, hogy annak a - talán első pillanatra a sajtóban kissé áttekinthetetlennek látszó intézkedés sorozatnak, amit kormányzati munkaként végzünk, mi is a célja, mi is az értelme. Mit szolgál, mit hoz létre. És ma már egyre több ember pontosan látja, hogy ennek a kormánynak nemcsak intézkedései, jogszabályai, rendeletei vannak, hanem célja és értelme is. És hogy ez a családok megerősítésében rejlik, abban, hogy minél több ember számára kézzel fogható munkát, megélhetési lehetőséget és színvonalas, egyre kvalifikáltabb munkát tudjunk adni. Az ehhez szükséges tudáshoz minél több fiatalember számára nyissunk lehetőséget, mert ez a valódi felemelkedés lehetősége. Hogy ezt kívülről és belülről is biztonságban érezhessék, rendezett körülmények között élhessenek, s mindeközben ne atomizált, magányos lényként éljék az életüket, hanem mint a nemzeti közösség tagjai. Akár az országon belül, akár pedig a határon túl élő magyarokkal érzett egység és közösség hassa át az életüket.

A kormány és a Fidesz működésének ezt az értékét ma már egyre több ember látja. Meggyőződésem, hogy ez az oka annak a lenyűgöző növekedésnek az elmúlt hat - hét hónapban, hogy hétről - hétre, hónapról - hónapra növekszik, nő a Fidesz támogatóinak a száma. Befogjuk és elértük a szocialista párt támogatóinak a számát. Nincs más oka, csak ez a tudatos, állhatatos munka. Kövér Laci tegnap arról beszélt, hogy a tavalyi elnökváltással és a mostani döntéssel megszűnik a pártelnöki tisztség misztikuma a Fideszben. Lehet, hogy így van, de egy biztos: egy éves működésével igen magasra tette a mércét.

Az előttünk álló időszak, a választásra való felkészülés feladatai szükségessé teszik az újabb munkamegosztást, amelyre azért van lehetőségünk, mert az elmúlt időszakban olyan politikus személyiségek nőttek ki sorainkból, akik ezt véghez tudják vinni.

Kövér László a Kongresszuson egyértelműen kijelentette, hogy az elnökválasztást követően is a Fidesz első számú politikusa Orbán Viktor marad. Néhány éles szemű publicista és féktelen agyvelejű politológus arra a következtetésre jutott, hogy most is ez a helyzet. Nos, a hír igaz, megerősíthetem, ez továbbra is így lesz.

Tegnap hallhattátok valamennyien Tőkés püspök úrnak a Kongresszushoz írt levelét. Nyilván valamennyien tudjuk már kívülről, de azért egyetlen egy mondatot szeretnék felidézni belőle. Tőkés püspök meglepő és nagyon tömör, nagyon rövid mondatot irt. Azt írja, hogy a párt eszköz, nem cél, eszköz. És mérhetetlenül egyet értek vele. Nem is olyan régen, egy-két hónappal ezelőtt az MSZP legutóbbi Kongresszusán az egyik alelnök egy régi, baloldali mondást idézett, mely szerint: a cél semmi, a mozgalom minden. Én nem osztom ezt a nézetet, sokkal inkább Tőkés püspök úrral értek egyet, még akkor is, ha itt mi most valamennyien egy párt részesei, munkásai vagyunk, és nagyon sokat áldozunk időnkből, energiánkból azért, hogy ez a párt működjön. De mégis tudnunk kell, hogy az embereket nem érdeklik a pártok. Eszköznek tekintik, egy olyan eszköznek, amit azért hajlandók fenntartani, azért hajlandók közpénzből finanszírozni, hogy oldja meg az ő gondjaikat. Erre kíváncsiak, és ezt várják el valamennyi párttól, ezt várják el tőlünk is. Azt, hogy az előttünk lévő feladatokra a lehető legpontosabb, legjobb megoldást munkálják ki, vitassák meg és aztán oldják meg. Ne azzal traktálják őket, hogy éppen mi történik a párton belül, éppen milyen feszültségek osztják, terhelik őket.

Ahogyan az emberek többsége sem kíváncsi arra, ha autóba ül, hogy milyen szöget zárnak be a gyertyák, hogyan történik a befecskendezés. Az a fontos, hogy az autó vigye el őket egyik helyről a másikra, biztonságban, vagyis oldja meg a feladatát.

Pártelnökként arra kívánok törekedni, hogy a Fidesz a választások idején sem magával, hanem a feladata megoldásával foglalkozzék.

Ez most a legfontosabb. Én abban látom a küldetésünket, hogy az emberek kérdéseire, életük valóságos gondjaira adott válaszokat a Fidesz adja meg.

Az elmúlt három év e tekintetben bizakodóvá tehet bennünket és a vitairatról folytatott párbeszéd megnyitja az utat az előtt, hogy ez a munka folytatódjék.

Annak bizonyítására, hogy jó úton járunk, hadd osszak meg néhány közvélemény-kutatási adatot veletek arról, hogy a baloldali szavazók, a Magyar Szocialista Párt szavazói hogyan fogadták a legfontosabb intézkedéseinket az elmúlt években.

A tandíj eltörlésével az MSZP szavazóinak 91 százaléka értett egyet. Az otthonteremtést segítő intézkedésekkel 90 százalék. A gyerekek számára járó adókedvezménnyel 79 százalék, tehát az MSZP támogatóinak 79 százaléka. Annak az MSZP-nek a szavazói vélekednek így, aki amúgy ezeket az intézkedéseket egytől egyig ellenezte.

A minimálbér felemelésekor azt gondoltuk volna, hogy az végképp számíthat egy baloldali párt támogatására. De éppen ellenkezőleg: az MSZP ehelyett azt próbálta bemutatni, hogy milyen aggodalmakat, félelmeket tud elültetni az emberek, a választópolgárok lelkébe. Hogy ez nem sikerült az MSZP-nek, az jelzi, hogy saját pártjuk hivatalos álláspontjával szemben a minimálbér felemelésével az ő választópolgáraik, az ő szavazóik 73 százaléka értett egyet.

A nyugdíjrendszer átláthatóbbá, igazságosabbá tételét szolgáló intézkedések tervével 77 százalék, a Széchenyi - tervvel 70 százalék, a diákhitel bevezetésével 72 százalék ért egyet. Tehát a józan ész, a hétköznapi tapasztalat, a statisztika is azt mutatják, hogy minden szó, amit a pártok belügyeire, belső feszültségeire, problémáira, egymáshoz való viszonyaira fecsérlünk, veszteség, és minden szó, minden megnyilatkozás, minden olyan esemény, amely az emberek valóságos problémáira ad választ, az számunkra nyereség. Mert még a másik oldal választói között is 70, 77, 79, 90 százalékos támogatottsága van annak, amit mondunk és teszünk.

Ezeket az intézkedéseket a Magyar Szocialista Párt ellenezte, és összes energiáját arra fordította, hogy megkísérelje elmagyarázni, hogy miért nem lehet megvalósítani valamit, hogy miért nem szabad belefogni egy gond orvoslásába.

Rendjén való, hogy a pártok másként gondolkodnak egyes kérdésekről, de a dolgoknak valójában nincs hat-, hét- nyolcféle megoldása. Általában, amikor odaérünk a feladat, a munka elé, akkor nagyon egyszerűvé válik a képlet. Vagy hozzálátunk és elvégezzük, vagy otthagyjuk, fejünket félrefordítjuk és azt próbáljuk megideologizálni, hogy miért nem csinálunk semmit. A nem cselekvés, önvigasztaló ideologizálásnál az emberi fantázia aztán végtelen és lehetőséget tartalmaz a pártvezetőknek, hogy azt magyarázzák el, hogy miért nem csinálnak semmit, miért nem fognak hozzá, és miért hagynak mindent úgy, ahogyan van. Számomra egyre inkább úgy tűnik az évek során, hogy a politikának alapvetően két fajtája van. Az egyik szerint a világ, amibe beleszülettünk, ami körülvesz bennünket, egy izgalmas, rejtélyekkel teli, szépségekkel teli hely, amit lehetőségünk van, számításaink, vágyaink szerint alaktani, otthonunkká formálni.

A másik azt mondja, hogy a világ körülvesz bennünket, rettenetes veszedelmeket rejteget, csak baj érhet bennünket, ne mozdulj, ne tégy semmit. Az egyik cselekszik, a másik magyarázgat. Az egyik tettrekészségre, hitre alapoz, a másik a félelemre, bénultságra épít. S valljuk be, mind a kettő nagyon nagy erő az emberi lélekben. Ha fölidézzük magunkban az 1990 előtt négy évtizedet, akkor azt is megértjük, hogy ez a négy évtized alapot is szolgáltatott a félelemre, a bénultságra, a tehetetlenség érzésre. S az erre épülő régi reflexek ma is működnek még. Nem gonoszságból, számításból sugallják azt az embereknek, hogy félni kell, rettegni kell. Ha például gazdaságpolitikai kérdés van előttünk, akkor nekik kizárólag a válságmenedzselés az, ami eszükbe jut, mert ebben nőttek fel. Ez hozta létre azt a politikai kultúrát, azt a politikai erőt. Nem véletlen talán, bár a latinos műveltsége ma már a felnövekvő korosztályoknak egyre kisebb, de egy szót, talán még a teremben ülő valamennyien tudnak latinul. Ott van előttünk a 90-es választások egyik plakátja, kis, kitépett szótári alak a Fidesz szótári alakja: hit, hűség, bizalom. Erre alapult, és ezt tekintik az emberek a mi politikánk mozgató erejének. Nem a félelmet, nem a rettegést, nem a bénultságot.

Az előttünk álló évek (legyünk szerények: év) legfontosabb feladata a nemzeti összefogás programjának bemutatása, megvitatása, s a polgárok segítségével ennek a teljessé tétele. Ez nem pusztán kampányolást jelent, nem pusztán országjárást, előadások megtartását jelenti, hanem valódi nyitottságot kíván, lehetőséget ad számunkra, hogy párbeszédet folytassunk. Nem az a dolgunk, hogy elmagyarázzuk, mi a legjobb megoldás, hanem, hogy meghallgassuk mindazokat, akik megtisztelnek bennünket ezeken a találkozókon, szakmai konferenciákon, összejöveteleken, szervezetekkel folytatott vitákon, hogy elmondja a véleményét, elmondja, hogy miben látja a megoldási lehetőségeket. És ezek az emberek nem pusztán nekünk akarnak segíteni, nem a Fideszt kívánják csak erősíteni, hanem ahhoz járulnak hozzá, hogy közösen, valóban egy nemzeti összefogás erejével munkáljuk ki a válaszokat, a feladatokat, azokra a kérdésekre, amik előttünk vannak a következő négy esztendőben, a következő tíz esztendőben, amelyeket megoldva, valóban képesek vagyunk felemelni ezt az országot, s valóban egy emelkedő, gyarapodó nemzetté válhatunk. Amelyen keresztül magunk elé képzeljük a 10 év múlva, nyugodt, kicsit unalmas, európai Magyarország feladatait. Ezt kívánják támogatni, ezt akarják fölépíteni, s nemcsak, sőt nem elsősorban a Fideszt szolgálni. Ebből következik, hogy ez a párbeszéd, nem néhány-tucat ember feladata, hanem mindannyiunké, akik itt vagyunk ebben a teremben, az egész Fideszé, s valamennyiünknek részt kell venni ebben a munkában. Nos, azért ahhoz hogy ide eljussunk, még van néhány technikai probléma és részlet előttünk, néhány választás, vegyük sorra ezeket a feladatokat. Arra törekszünk, hogy 2002-ben megszerezzük a parlamenti mandátumok többségét, és a mostani koalíciós partnerekkel alakítsunk kormányt. A Magyar Demokrata Fórummal, és ha képes rendezni a sorait, akkor a Kisgazdapárttal. Milyen esélyeink vannak erre?

Érdemes figyelni néhány velünk nem túlságosan barátságos szakértőnek megnyilatkozását. Az elmúlt hetekben, az elmúlt hónapokban egy különös jelenség tanúi lehettünk, hiszen azok az ellenzéki pártelnökök, pártpolitikusok, akik amúgy a legtöbb kérdésben élesen szembeállnak egymással, egy kérdésben mintha egyetértenének. Kovács László azt tudakolja tőlünk, hogy melyek azok a pontok a MIÉP programjában, amelyek elfogadhatatlanok számunkra. Azt firtatja érdeklődően, hogy kisebbségi kormányzás esetén melyek azok a politikai erők, amelyekre támaszkodni kívánunk. Másik pártelnök kollégája, Csurka István elnök úr, annak a meggyőződésének ad hangot, hogy a Fidesz meg fogja nyerni ugye a választásokat, de csak a MIÉP-pel együtt tud kormányt alakítani. No, hogyha egy lépést hátralépünk és megnézzük, mit is mond Csurka és Kovács elnök úr, mondandójuk első felével maximálisan egyetértettünk. Igen, mi is úgy gondoljuk, ahogyan ők, hogy a Fidesz fogja megnyerni a 2002-es választást.

Mondandójuk második felét, mely szerint aggódnak, hogy nem fogunk nyerni eléggé, ezt nem osztjuk, nem szeretnénk nyugtalan éjszakát okozni egyik pártelnöknek sem, nyugodjanak meg, úgy ítéljük meg, hogy eléggé meg fogjuk nyerni a 2002-es választásokat.

Jó esélyünk van arra, hogy a választópolgárok felhatalmazzanak bennünket az eddigi munka folytatására, így aztán az ellenzéki pártokkal való kormányzati együttműködésre sem mód, sem szükség nem lesz 2002-ben. Természetes, hogy nem kötünk, nem is gondolunk a szocialista párttal alakítandó koalícióra. Nemcsak azért, mert az elmúlt évtizedek történelme, története, igencsak eltérő útjai élesen elválasztanak bennünket. Ez a kisebbik gond lenne. Leginkább azért, mert az eltelt három év kormányzati intézkedései közül a számunkra fontos, meghatározó, stratégiai kérdésekben, a családtámogatási rendszerben, az otthonteremtési rendszerben, a tandíj eltörlésében, a minimálbér felemelésében, meghatározó költségvetési kérdésekben, a Széchenyi tervben - mindegyik kérdésben pontosan az ellenkezőjét gondolták, vallották annak, amit mi az ország érdekében, az emberek érdekében fontosnak, jónak, megvalósítandónak tartunk.

És ha ők nem azt gondolják, nem azt vallják, nem azt akarják megvalósítani, ami szerintünk az országnak jó, akkor nincs értelme ilyesfajta együttműködésen gondolkozni. Zárjuk is ezt le.

Természetesen a kormányzati együttműködést más ellenzéki pártokkal sem tartom lehetségesnek. A Fidesz politikája ugyanis nem egyeztethető össze semmiféle radikalizmussal, amely feldúlja a politikai intézményeket, szétzilálja azok működését, kizökkenti a társadalom életét a természetes medréből. Minden olyan politika, amelyik úgy próbál támogatókat toborozni, hogy felkorbácsolja az érzelmeket, szembefordítja egymással az embereket, konfliktusokat gerjeszt nemzetközi színtereken, az lesodorja hazánkat a kiszámítható reformok útjáról, lehetetlenné teszi nemzeti érdekeink fokozatos érvényesítését. Márpedig ezeknek az érdekeknek az érvényesítésére nagy szükség lesz a következő években. Ne feledjük el, 2004-re azt a feladatot kell elvégeznünk, hogy az Európai Uniós Magyarország a lehető legjobb pozícióban képviselje magát a Nyugat-Európai országok között. Ma már túl vagyunk azon a korszakon, amikor Magyarország eminens diákként bizonygatta érettségét a minket leckéztető uniós országok előtt. Ma már az a feladatunk, hogy egyenrangú, egyenjogú partnerként, a lehető legkövetkezetesebben, legtudatosabban védjük, érvényesítsük saját nemzeti érdekeinket. Ez lesz a dolga a 2002 után megválasztott kormánynak is, mert az a néhány év kulcsfontosságú az ország jövője szempontjából. Nemcsak évekre, de évtizedekre meghatározza az uniós Magyarország mozgásterét. Ezért azt gondolom, hogy ezt a munkát nekünk kell elvégezni.

Természetesen a választások felé közeledve a legtöbb politikai erő ezt fogja mondani magáról, hogy ezt a sorsdöntő-fontosságú feladatot ő tudja a legjobban elvégezni. Azt gondolom azonban, hogy erre rajtunk kívül egyetlen egy politikai erőnek van elvi lehetősége, ez pedig a Magyar Szocialista Párt. És bennem, függetlenül minden párthovatartozástól, pusztán állampolgárként, komoly aggodalom ér, amikor arra gondolok, hogy ezt a nehéz, sorsfontosságú időszakot, amikor gyorsan kell döntéseket hozni, következetesen és keményen kell érvényesíteni azokat, dinamikus, offenzív politikára van szükség a nemzet érdekében, ezt a feladatot hogyan fogja az a párt elvégezni, ha még egy nem túl bonyolult kérdéstől, nevezetesen, hogy ki legyen majd egy év múlva a miniszterelnök jelöltje, gyakorlatilag fél éve bénult.

Aggodalom él bennem, amikor arra gondolok, netán ezt a kritikus 2-3 éves időszakot egy ilyen döntéshozatallal, ilyen politikai kultúrával, ilyen bénultságról tanúbizonyságot adó párttal kellene elvégezni. Ezt a szavazatot, bármennyire nehéz is, nekünk kell betölteni. Addig azonban még van néhány fontos feladatunk. Az egyik ilyen fontos munka, hogy visszaadjuk a közügyek intézésének a méltóságát. Azt a méltóságot, ami bizony az elmúlt években igencsak megkopott. Az ember ma már nem szívesen néz televízión a parlamenti közvetítéseket. Szomorú látni, hogy egy komoly ember, mondjuk egy közgazdász, a frankfurti egyetem professzora, akinek a 80-as években még érdeklődéssel, izgalommal olvashattuk el kiváló munkáját a tervgazdaságok logikájáról, ott ül veled szemben a parlamentben, és átizzadt inggel, csillogó szemmel tapsikol egy zaftos kormányszidalmazás hallatán. Őszintén mondom, hogy az ember szíve összefacsarodik, amikor azt látja, hogy ide jutottunk.

Az MSZP négykérdéses népszavazásával sem az a baj, hogy mind a négy kérdés vagy már eldöntött, vagy éppen megvalósuló kormányzati intézkedésekről szól. Erre még legyinthetnénk és mondhatnánk is, hogy lám-lám, fordulat következett be az MSZP kampány-stratégiájában. Kovács László a maga szemérmes módján ezt a furcsa megoldást választotta arra, hogy támogassa a kormány, a kormánykoalíció céljainak a megvalósulását. Ez még nem lenne baj, ez törvényes, lehet ilyet csinálni, csak tessék, tessék. A gond nem ez. Hanem minden, ami ezt körülveszi. Az embernek egy régi alapviccet juttat eszébe. Egy meglett, őszhalántékú, nyakkendős, diplomatatáskás úr az Astoria előtt, esernyőjével, táskájával csépeli a levegőt, érthetetlen hangon kiabál. Odamegy hozzá egy járókelő, kérdi, hogy ember, hát mit csinál? Mit csinálnék, nem látja, próbálom elriasztani a zsiráfokat. Itt zsiráfok? Hát itt nincsenek zsiráfok, jó ember! -Na, látja, hát ez az, milyen jól dolgozom!

Kétségtelenül igaz, hogy ez a fajta zsiráfriogatás alkalmas arra, hogy valaki felhívja magára a figyelmet, de csak erre alkalmas.

És ma, amikor partnerekre, valóban, mint közös ügyek intézésében felelős társakra tekintünk az ellenzéki politikusokra, akkor azt kell, hogy mondjuk nekik, ennél jóval nagyobb problémái vannak Magyarországnak, aminek a megoldásában számítunk rájuk. Erre fordítsák az energiájukat, s ne a zsiráfriogatásra.

Kedves Barátaim!

Mint azt már egyre többen tudják, én tanár voltam, mielőtt politikussá lettem volna. A politikusi hivatás nagyon sok tekintetben hasonlít a tanári munkához. Jelentős részben azonos képességeket igényel. Szükség van nyíltságra, egyfajta kommunikációs képességre, empátiára.

Egy igazán jó tanár az én meggyőződésem szerint ismeretet közvetít. Nem az a feladata, hogy megoldja a tanítványai helyett a feladatokat, és kimondja, hogy lásd fiam, ez a jó megoldás. Egy igazán jó tanárnak az a dolga, hogy fölismerje, észrevegye a tanítványaiban ott rejlő, ott szunnyadó tehetséget, azt kibontsa, és olyanokra is képessé tegye a diákjait, amikről maguk sem gondolták volna, hogy hatalmukban áll megoldani.

Az én szememben a politika is hasonló. Önmagában egyetlen egy politikus sem tudja megválasztani a dolgok menetét. Hozzon bármilyen jó törvényeket, valljon bármilyen szép eszméket. Az eszmék hitelét ugyanis az egyes emberek odaadása teremti meg. A szabályok csak akkor válnak elfogadottá, hogyha azok belső meggyőződésre épülnek. Ez a politikusok, ez a vezetők dolga. És felismerje, lássa azokat az erőket, az amúgy egymással gyakran ütköző, szertefutó energiákat, emberi törekvéseket, vágyakat, amelyek összefoghatók, egy közös mederbe terelhetők, olyan erővé formálhatók, amivel olyan feladatokat tudunk megoldani, közösen együtt, amire külön-külön magunk se gondoltuk volna, hogy képessé leszünk rá.

Mi minden magyar polgárhoz szólunk. Az így létrejövő közös erőnek alapja, gyökere, azonban mégis az egyes ember személyes vágya, reménye, egy jobb életben, hite saját boldogulásában. A mi dolgunk együtt az, hogy segítsük ezeknek az álmoknak, vágyaknak a megvalósulását. Hiszen valóban itt áll a jövő. A hátam mögött a táblán, ahogy látjátok a jövő elkezdődött. Köszönöm mindenkinek a megtisztelő figyelmét. Köszönöm a jelölést, amit tisztelettel elfogadok.