"Munkahely, munkahely, munkahely": tovább nőtt a munkanélküliség
A 2005. május-júliusi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 909 ezer, a munkanélkülieké 299 ezer fő volt, ami 7,1 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett - írja a Központi Statisztikai Hivatal jelentése.
Dátum: 2005-08-25 09:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42408
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:41.460006, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ebben az időszakban a 15-74 éves népesség 54,5 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. A munkavállalási korúak 64,9 százaléka minősült gazdaságilag aktívnak.
A 3 millió 909 ezres foglalkoztatotti létszám mintegy 9 ezer fővel haladta meg az előző év azonos időszakit, az év elejéhez képest közel 39 ezer fős növekedés következett be, ez részben a foglalkoztatást jellemző szezonalitást tükrözi.
A munkanélküliek száma a vizsgált időszakban 299 ezer fő volt, 54 ezer fővel több, mint az előző év azonos időszakában, az év elejétől kezdődően azonban lényegében változatlan. A munkanélküliségi ráta 7,1 százaléknak felelt meg.
A munkanélküliek 45,5 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást, ez megegyezik a tavalyi értékkel. A munkanélküliség átlagos időtartama 16 hónapnak felelt meg.
Forrás: FigyelőNet
fideszfrakcio.hu