Tizenháromra emelkedett a Székelyudvarhelyt és környékét sújtó árvíz halálos áldozatainak száma
Tizenháromra emelkedett a Székelyudvarhelyt és környékét sújtó árvíz halálos áldozatainak száma, három személy eltűnt - derül ki a Hargita megyei rendőrség csütörtökre virradóra ismertté vált hivatalos összesítéséből.
Dátum: 2005-08-25 10:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42413
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:43.016679, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTI bukaresti tudósítója szerdáról csütörtökre virradóra járt az árvíz sújtotta udvarhelyszéki falvakban. Ezeken a helyeken keletkezett ugyanis a legtöbb kár, a haláleseteknek is e települések voltak a helyszínei. Farkaslakán (Tamási Áron szülőfalujában például három asszony is vízbe fulladt, de a közeli Nyikómalomfalván is négyen haltak meg a természeti csapás következtében.
Az udvarhelyszéki falvakat kedden este, szerdára virradóra öntötte el a víz a rendkívüli felhőszakadás és az annak nyomán történt áradások következtében. A környező patakok emiatt kiléptek medrükből, és sok helyen erős sodrással végezték pusztításukat.
Farkaslakán főleg az alsóbb utcákat sújtotta az ár. A helyiek elmondták: négy-öt méter magasra is megemelkedett a víz, amely szerda reggelre húzódott csak vissza. A nap folyamán az egész lakosság a károk elhárításán dolgozott, volt olyan ház, amelynek belsejében derékig ért az iszap. Az árvíz következtében villanyoszlopok dőltek ki, szerda este nem volt áram az egész településen.
Sár, hordalék, össze-vissza halmozott kövek, víztócsák, állati tetemek, lerombolt épületrészek - ez a kép fogadta az éjszaka arra járót Nyikómalomfalván is. Egy-egy - iszappal borított, összetört - gépkocsit is lehetett látni. Az ottaniak elmondták: azok szenvedtek a legtöbbet, akik földszintes házban laknak, hiszen az iszap még a víz visszahúzódása után is lakhatatlanná tette a ház belsejét. Sokan a két- vagy többszintes házakban leltek menedéket az árvíz idején.
Székelyudvarhelyről gyors segélyszállítmány érkezett e faluba, a villany és ivóvíz nélkül maradt lakosoknak főleg gyertyát és ásványvizet hoztak.
Jelentős károk keletkeztek Székelyszentléleken, Bikafalván, Hodgyán, Siménfalván, Kobátfalván, Kisgalambfalván és Nagygalambfalván. Szerda éjjel még nem lehetett közlekedni a Székelyudvahely-Segesvár útszakaszon. Több falu azért szigetelődött el a külvilágtól, mert számos helyen leszakadt az ottani híd.
Forrás: MTI budapesti tudósítója
fideszfrakcio.hu