Megfenyegettek egy szerbnek vélt magyar házaspárt Horvátországban
Életveszélyesen megfenyegettek ismeretlenek egy szerbnek vélt magyar házaspárt, gépkocsijukat pedig megrongálták a Zára (Zadar) melletti Pakostane településen - közölte a rendőrség csütörtökön.
Dátum: 2005-08-25 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42421
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:45.522069, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ismeretlenek "Megölünk benneteket", "Utolsó figyelmeztetés a szerbeknek" és más fenyegetéseket írtak a házuk falára, kiszúrták a gépkocsijuk abroncsait, betörték az ablakait, és megrongálták a karosszériát - közölte Sandra Poljak-Juricic rendőrségi szóvivő.
A házaspár évekig a vajdasági Szabadkán dolgozott, és a gépkocsijuk rendszámát is ott adták ki.
A hetvenéves házaspár húsz éve vásárolta a horvátországi tengerparti házat, ahová minden nyáron ellátogatnak, a helybeliek jól ismerik őket.
Zára a horvát ultranacionalisták fészkeként ismert. Nemrégiben a horvát parlamentben a szerb kisebbség parlamenti képviselője kijelentette, hogy a szerbek elleni erőszakos cselekmények továbbra is "rendkívül gyakoriak" a térségben.
Zágráb és Belgrád között javult a politikai viszony az 1991-95-ös szerb-horvát háború óta, de a két közösség között továbbra is fennmaradt a feszültség.
MTI - fideszfrakcio.hu