Árhullám vonul le a Körösökön és a Berettyón
A Körösök hegyvidéki vízgyűjtő területein lehullott csapadék miatt a Fehér- és a Fekete-Körösökön árhullám vonul le - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KÖRKÖVIZIG) vezetője az MTI-vel. Bak Sándor elmondta, hogy az igazgatóság számításai szerint a két folyón levonuló árhullámok Magyarországra érve akadályozni fogják a belvizes területekről gravitációs úton történő vízelvezetést.
Dátum: 2005-08-25 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42433
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:49.112852, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Berettyó folyó vízgyűjtőjén leesett nagy mennyiségű eső miatt a KÖRKÖVIZIG arra számít, hogy a folyó Szeghalomnál az első fokú árvízvédelmi készültségi szint felett fog tetőzni.
Az igazgatóság működési terültén csütörtök reggel másodfokúra mérsékelték a mezőberényi védelmi szakaszon a belvízvédelmi készültséget. Továbbra is másodfokú a készültség a Kettős-Körös jobb parti és a gyomai védekezési szakaszokon.
A készültségben lévő védelmi szakaszokon 6250 hektár elöntést tartanak nyilván, amelyből 4600 hektár vetés, 1100 hektár pedig szántó.
Az igazgatóság által működtetett nyolc szivattyútelep az elmúlt 24 órában 1,684 millió köbméter vizet emelt át a főbefogadókba.
Az önkormányzatok közül négy településen tartanak harmad-, hét településen másod- és négy településen első fokú belvízvédelmi készültséget.
MTI - fideszfrakcio.hu