Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az egészségügyi kerekasztal hiányolja a kormánypártok részvételét üléseiken

A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal sajnálattal állapítja meg, hogy miközben a jövő évi költségvetés tervét írják és a Nemzeti Fejlesztési Terv II. munkálatai alapján sok évre előre meghatározóan döntenek az emberek egészségéről, a kormánypártok továbbra sem jelennek meg a fórumon és semmit sem tesznek meg a korábban ígért négypárti konszenzus megteremtéséért - mondta Éger István a kerekasztal ülése után sajtótájékoztatón.


Dátum: 2005-08-25 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42437
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:50.303530, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A NEK sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a kormánypártok nem vesznek részt a szervezet ülésein - közölte Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke csütörtökön Budapesten. Közölte: a másfél éve alakult fórum tevékenységét a közszolgálati elektronikus média "agyonhallgatta", a sajtótájékoztatókról alig-alig tudósított, ezért a NEK az ORTT-hez fordul.

A NEK csütörtöki ülésén határozatot hozott arról, hogy az "Új távlatok hazánk előtt" című, a kormány által a társadalom különböző intézményeihez szétküldött kérdőíves dokumentum sem tartalmában, sem módszertanában nem felel meg annak a célnak, hogy visszacsatolja a társadalom véleményét a kormányzati elképzelésekről - mondta.

A fórum foglalkozott a 18-34 éves korosztály egészségi helyzetével is. Megállapították, hogy a korosztály egészségét leginkább a helytelen táplálkozásból és krónikus stresszből fakadó problémák fenyegetik.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek