Miről tárgyalt a pénzügyminiszter?
Dobó László csütörtöki sajtótájékoztatóján a Power System Kft. Andrássy út 5. szám alatti irodájának épülete előtt felszólította a kormányt: hozzák nyilvánosságra a pénzügyminiszter és a cég egyik vezetője közötti tárgyalások jegyzőkönyveit.
Dátum: 2005-08-25 18:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42444
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:52.458243, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A cég ügyvezető igazgatója az a Leonov Péter, aki 2004. december 8-án találkozott Veres János akkori miniszterelnöki kabinetfőnökkel, aki ma a Gyurcsány-kormány pénzügyminisztere.
Tárgyaltak a Malévről is?
A találkozón elsősorban a Mol gázüzletágának eladásáról volt szó. Ugyanezen a napon jelent meg a Népszabadság Online-on a hír, miszerint az ÁPV Rt. érvénytelenítette a Malév Rt. privatizációjára kiírt pályázatot, és újabb kiírás várható. Leonov Péter a szintén Abramovics érdekeltségű, a Malév privatizációjánál az ajánlattevők között szereplő AirBridge Kft. igazgatósági tagja, amelynek székhelye szintén az Andrássy út 5. alatt található.
Dobó László szerint feltételezhető, hogy a Mol gázüzletágának eladása mellett a Malévről is szó eshetett a tárgyaláson. A Fidesz ezért felszólítja a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra a tárgyalásról készült jegyzőkönyvet és minden feljegyzést, amelyből egyértelműen kiderülhet, hogy Veres János jelenlegi pénzügyminiszter valóban tárgyalt-e a Malév eladásáról az ott jelenlévő üzletemberekkel.
Leonov mégiscsak a pénzügyminiszter ismerőse
Mint mondta, ez különösen fontos annak ismeretében, hogy Veres János azt nyilatkozta, nem ismeri Leonov Pétert. Ezzel szemben egy tegnap Rogán Antal által már bemutatott levélmásolatból kiderül, Veres János december 8-án nem csak ismeretséget kötött, hanem tárgyalásokat is folytatott Leonovval. Mint arra Dobó László rámutatott, egy frissen bejegyzett, húszmillió forintos alaptőkéjű cégről van szó az AirBridge Rt. vonatkozásában, amely százhatvan millió forintért szerezhetné meg a Malév Rt.-t, nem vállal továbbá garanciát a felhalmozódó adósságokra, amelyért ha a Malév csődbe megy, továbbra is az állam vállalja magára. Az társaság így akár tízmillió forintot is kivehet a nemzeti légitársaságból százhatvanmillióért cserébe. Ezen túl hétszáz dolgozó állása válik bizonytalanná, és maga a nemzeti légitársaság öt éven belül beleolvadhat akár egy orosz légitársaságba is.
Zubek János, az AirBridge Rt. felügyelő-bizottságának tagja is megjelent a sajtótájékoztatón, ahol bár ő maga is elismerte, hogy nincs joga nyilatkozni az ügyben, de üzleti titokra hivatkozva hazugságnak nevezte a Fidesz állításait.
Kép és szöveg: A.D. - B.E. Fidesz - Webszerkesztőség