Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EU üdvözölte az izraeli kivonulást a Gázai övezetből

Történelmi lépésnek nevezte, és üdvözölte az Európai Unió csütörtökön az izraeli kivonulást a Gázai övezetből és Ciszjordánia egy részéből. "Gratulálunk az izraeli kormánynak és a Palesztin Hatóságnak azért az elszántságért, amellyel szembenéztek az előttük álló komoly kihívással" - olvasható a soros brit EU-elnökség csütörtökön Brüsszelben kiadott közleményében.


Dátum: 2005-08-25 19:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42449
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:54.028723, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


London a huszonötök nevében meggyőződését fejezte ki, hogy az izraeli kivonulás "lényeges lépés" a közel-keleti kvartett - az EU, az ENSZ, az Egyesült Államok és Oroszország - által beterjesztett béketerv, az úgynevezett útiterv megvalósítása felé.

Benita Ferrero-Waldner, az Európai Bizottság külügyi biztosa ugyanaznap bejelentette, hogy a bizottság 60 millió eurónyi segélyt különített el a palesztinok számára.

Ide tartozó hír, hogy Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap háromnapos közel-keleti útra indul, melynek során ellátogat Izraelbe, a palesztin területekre és Libanonba. Megbeszéléseiről tájékoztatja az EU-tagországok külügyminisztereit, akik informális találkozót tartanak szeptember 1-jén a walesi Newportban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek