Esélyegyenlőség szocialista módra: pénzelvonás a rászorultaktól
A kabinet szerdai ülésén elfogadta a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek támogatási rendszerének átalakítását - közölte a munkaügyi miniszter a kormányszóvivői sajtótájékoztatón csütörtökön. A Fidesz viszont rámutatott: a legnagyobb gond, hogy ebben az évben 11 milliárd forintot vont el a kormány ebből a foglalkoztatási célcsoportból.
Dátum: 2005-08-25 19:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42451
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:54.640567, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Soltész Miklós, a Fidesz országgyűlési képviselője az MTI-nek azt mondta: a Fidesz a tervezett kormányrendelet-módosítás sok elemét támogatja, hiszen annak idején a párt javasolta, hogy például az egyéni vállalkozók, a kisvállalkozók vagy az önkormányzatok is foglalkoztathassanak megváltozott munkaképességű embereket. Ez főleg a kistelepüléseken fontos, ahonnan nem lehet beutaztatni a megváltozott munkaképességűeket a nagyvárosokba, a nagy cégekhez - tette hozzá.
Kiemelte: a legnagyobb gond, hogy ebben az évben 11 milliárd forintot vont el a kormány ebből a foglalkoztatási célcsoportból. "Mi év eleje óta mondjuk, hogy ezt nem lehet megtenni, hiszen ezeknek az embereknek az egész élethelyzetét nyomorítják meg, lehetetlenítik el" - hangsúlyozta.
Megjegyezte azt is: amikor a kormány esélyegyenlőségről beszél, akkor pont azoktól vonja el a legtöbb pénzt a kormányzati megszorítások során, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá. A kormányzati megszorítások közepette felmerül a kérdés, hogy vajon betesz-e a kormány több pénzt a foglalkoztatási területre, vagy "a szavak és a tettek elválnak egymástól" - mondta a nagyobbik ellenzéki párt képviselője.
MTI - fideszfrakcio.hu