Munkahely, munkahely, munkahely: példátlan összefogás a médiában
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége a médiában tevékenykedő személyek és gazdasági szervezetek jelentős részének véleményét nem megfelelően képviseli, érdemi egyeztetést nem folytatott. "Ezért a nyilatkozatot aláíró intézmények, valamint azok közreműködői felhívják a Kormány és annak szervei, különösen a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium figyelmét, hogy a MÚOSZ-nak nincs felhatalmazása arra, hogy a nevükben egyeztetést folytasson."
Dátum: 2005-08-25 19:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42454
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:55.536597, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
NYILATKOZAT
A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium az elmúlt időszakban egyeztetést kezdeményezett a Magyar Újságírók Országos Szövetségével a nyomtatott és elektronikus sajtóban tevékenykedő cégek és magánszemélyek jogállásával kapcsolatban. Az egyeztetés célja a Kormány által tervezett Egyszerűsített Közteherviselési Hozzájárulás (ekho) szabályainak véglegesítése.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége - tapasztalataink szerint - a médiában tevékenykedő személyek és gazdasági szervezetek jelentős részének véleményét nem megfelelően képviseli, arról érdemi egyeztetést nem folytatott, valamint a magyar média jelen nyilatkozatot aláíró intézményeiben tevékenykedők többsége nem tagja a MÚOSZ-nak.
Ezért a nyilatkozatot aláíró intézmények, valamint azok közreműködői felhívják a Kormány és annak szervei, különösen a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium figyelmét, hogy a MÚOSZ-nak nincs felhatalmazása arra, hogy a nevükben egyeztetést folytasson.
Fontosnak tartjuk továbbá azt is megjegyezni, hogy az ekho bevezetése és annak szabályai a jelen nyilatkozatot aláíró intézményekben sem csak az újságírókat, riportereket érinti, hanem annál sokkal szélesebb kör egzisztenciájára, anyagi boldogulására van jelentős hatással.
Annak érdekében, hogy a Kormány valóban megismerhesse a teljes magyar médiaipar, benne az elektronikus sajtó képviselőinek álláspontját is, a Nyilatkozatot aláíró társaságok képviselői a jövő héten egyeztetést tartanak. Az egyeztetésre várjuk minden, a jelen nyilatkozat aláírói között nem szereplő sajtóorgánum képviselőit is, ha szeretnének részt venni közös álláspontunk kialakításában.
Egyben felkérjük a Kormányt, illetve a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumot, teremtsen lehetőséget arra, hogy közös álláspontunkról felelős döntéshozóit mi is tájékoztathassuk.
Magyar Televízió Rt., TV2 (MTM-SBS Rt), RTL Klub (M-RTL Rt.), Index, Origó, Info Rádió
OS - fideszfrakcio.hu