Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Segélyakció a székelyföldi árvízkárosultak megsegítéséért

Magyarországi segélyszervezetek, testvérvárosok és egy politikai párt is több millió forint gyorssegélyt nyújt a székelyföldi árvízkárosultak megsegítésére. Ötmillió forintos gyorssegélyt nyújt a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a székelyföldi árvízkárosultak megsegítésére. Székelyudvarhely és a környező falvak lakói számára helyben vásárolnak alapvető élelmiszereket, tisztálkodó- és tisztítószereket, valamint megkezdik az elsődleges felméréseket, amelyek a segélyprogram folytatását alapozzák meg.


Dátum: 2005-08-25 19:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42455
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:55.943799, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Székelyudvarhely árvíz sújtotta negyedébe csütörtökön reggel megérkeztek Debrecenből azok a vízügyi szakemberek, akik segítenek a pincékben rekedt víz eltávolításában. Ditrói János, a Debreceni Vízmű Részvénytársaság szennyvízágazati főmérnöke az MTI bukaresti tudósítójának elmondta: a vállalattól hatan érkeztek e székelyföldi városba. Ők hozták az eszközöket is, nevezetesen az aggregátorokat, a szivattyúkat és a kisegítő berendezéseket. Ezekkel hozzá is láttak a munkához.

Budapest, mint a kárpát-medencei magyarok szellemi és kulturális fővárosa felelősséggel tartozik a határon túl élő magyarok problémái iránt, különös tekintettel katasztrófa, természeti csapás idején kell bizonyítanunk, hogy számíthatnak ránk - szögezte le Kupper András közleményében.

Békéscsaba városa ötmillió forintot helyezett el egy általa megnyitott bankszámlára miután értesült a székelyudvarhelyi árvízről. A Székelyudvarhelyen élőknek elsősorban tartós élelmiszerekre, építőanyagokra, illetve állataik számára takarmányra van szükségük.

Tatabánya önkormányzata a Magyar Karitászon keresztül ötmillió forint gyorssegélyben részesíti Székelyudvarhely városát, azért is, mivel Tatabánya testvérvárosa az árvíz sújtotta település.

Az erdélyi Székelyudvarhelyt és Háromszéket sújtó árvíz okozta károk enyhítésére ötmillió forint gyorssegélyt ítélt meg az érintett településeknek az Új Kézfogás Közalapítvány kuratóriuma. Az összeget a mezőgazdasági termelők, valamint a kis- és középvállalkozások használhatják fel az árvíz során megsérült, illetve megsemmisült termelőeszközök pótlására, gazdálkodásuk beindítására

A Duna Televízió Összefogás napja elnevezéssel egész napos akciót tart vasárnap a székelyföldi árvízkárosultak megsegítésére. A műsorváltozással is járó adás során többszöri élő kapcsolással tudósítanak a természeti csapás helyszíneiről, a képernyőn pedig rendre megjelenik az a bankszámlaszám, amelyre várják a nézők adományait.

Hiller István, az MSZP elnöke levéllel fordult azokhoz a szocialista polgármesterekhez, akiknek városai, kerületei erdélyi testvérvárosi kapcsolattal rendelkeznek, hogy támogassák a Székelyföldet sújtó árvíz károsultjait. Az MSZP elnöke levelében tájékoztatta a szocialista polgármestereket, hogy az MSZP egymillió forinttal támogatja a Székelyföldet sújtó árvíz károsultjait.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek