Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyéves a Polgárok Háza

Augusztus 23-án ünnepelték a Polgárok Háza megnyitásának egyéves évfordulóját. A meghitt műsorral egybekötött estre nagy számú vendégsereg gyűlt össze, sokaknak már csak az emeleti kivetítők előtt jutott hely. A vendégek között neves közéleti személyiségek foglaltak helyet, többek közt: Szentmihályi Szabó Péter, Melocco Miklós, Schmittné Makrai Katalin, Mikola István.


Dátum: 2005-08-25 20:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42459
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:57.135333, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az est háziasszonya Bíró Ildikó - a Polgárok Háza kulturális igazgatója - volt. Ferencz Éva énekesnő Szent István imádságot adott elő. Majd Kiss József színművész, író a saját művéből és Sík Sándor drámájából olvasott fel részleteket. Ezután Makovecz Imre rövid beszédben méltatta a ház tevékenységét. Végvári Vazul atya valamint Jókai Anna írónő szívhez szóló mondatai a keresztény és civil élet értékeire, teendőinkre világítottak rá. Majd Hende Csaba, a polgári körök koordinátora, a Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriumának elnöke, fogalmazott meg szép gondolatokat, és mutatta be Kubatov Gábort a Polgárok Háza új ügyvezető igazgatóját, aki maga is rövid, ám megható beszéddel köszöntötte a vendégeket. Az est a Himnusz közös eléneklésével és állófogadással ért véget.

Kiadó: Szövetség a Nemzetért Alapítvány

Kapcsolódó elemek