Ismét magyar kézbe kerül a több tízezres könyvgyűjtemény
Egy július eleji, Nyitra megye önkormányzata által meghozott határozat szerint a komáromi Magyar Kultúra és a Duna Mente Múzeumának a kezébe került a történelmi könyvtár, amely jelentős magyar irodalmi emlékeket őriz - írja az esztergomi Hídlap.
Dátum: 2005-08-25 20:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42461
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:57.736498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fehér Csaba, a múzeum igazgatója a Hídlapnak elmondta, hogy számukra nagy örömet jelent az, hogy hatvan év után visszakapták a több mint negyvenezer kötetből álló történelmi könyvtárat, melynek alapja Kultsár István író és szerkesztő, a Hazai Tudósítások című folyóirat megalapítójának a gyűjteménye. Az író halála előtt fél évvel, 1827-ben ajánlotta fel gyűjteményét Komárom vármegye számára. A második világháborút követően, az akkor Jókai Mór Közművelődési és Múzeum Egyesület kezében lévő könyveket a Benes-dekrétumoknak köszönhetően államosították és kézről-kézre adogatták. Így történhetett meg az, hogy a többnyire magyar, latin és német nyelven íródott könyvek a szlovák nemzet feléledését szimbolizáló Matica Slovenská tulajdonába kerültek.
Fehér Csaba az esztergomi napilapnak elmondta, hogy múzeumuk új programot hirdetett meg, melynek mottója "Múzeum a nemzet szolgálatában". Ennek a része egy kutatóközpont kialakítása, mely alatt a történelmi könyvtárban való kutatásra való lehetőségnyújtást kell érteni. A könyvek megfelelő adatokat nyújtanak történelmi, néprajzi, régészeti, természettudományi és szépirodalmi kutató munkához. Ezenkívül, számtalan folyóirat és napilap is szerepel a gyűjteményben. Az igazgató fontosnak tartja azt, hogy a Selye János Egyetem diákjai ingyenesen használhassák a központot, de külföldi szakembereket is szívesen látnak.
A kutatóközpont szeptember közepétől fogadja majd a látogatókat. Az ünnepélyes megnyitóra Kultsár István születésnapjának évfordulóján, szeptember 16-án kerül sor.
Forrás: Hídlap