Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tűz egy párizsi lakóházban - tizenhét halott

Tizenhét halálos áldozatot követelt egy tűz pénteken hajnalban egy párizsi lakóházban - közölte a francia belügyminisztérium.


Dátum: 2005-08-26 07:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42467
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:18:59.561941, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az első ideiglenes mérleg szerint az áldozatok között legkevesebb négy gyermek van. A sebesültek száma huszonegy. A hétemeletes épületből mintegy száz személyt menekítettek ki. A tűz a francia főváros 13. kerületének egyik lakóházában tört ki. Értesülések szerint a lépcsőház a második és a hetedik emelet között lángokban állt. A házban szinte kizárólag afrikaiak, elsősorban Szenegálból és Maliból érkezett bevándorlók laktak. A tűz oka egyelőre nem ismeretes. A hatóságok több mint kétszáz tűzoltót vezényeltek a helyszínre, akiknek értesülések szerint sikerült elfojtaniuk a lángokat. Ugyancsak azonnal a helyszínre érkezett Nicolas Sarkozy belügyminiszter. Utoljára április közepén volt hasonló katasztrófa Párizsban. Akkor egy szállodatűzben huszonnégy személy vesztette életét.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek