Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány megígérte: azóta is várják a hárommilliárdot az önkormányzatok

Több mint kétezer települést hozhat nehéz helyzetbe az év végén az idén megemelt közalkalmazotti és köztisztviselői bérek kifizetése. A miniszterelnök július végén támogatást és hárommilliárd forintos pluszforrást ígért, ám az érintettek még mindig nem tudják, mikor és milyen kormányzati segítségre számíthatnak. A pénzügyi tárca keresi a megoldást - írja a Világgazdaság.


Dátum: 2005-08-26 09:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42472
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:01.063023, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az idén az önkormányzatok számára a legnagyobb nehézséget a közalkalmazottak és köztisztviselők béremelésének kigazdálkodása jelenti. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) tegnap tájékoztatást kért a pénzügyminisztertől a közalkalmazotti bérfejlesztés kiegészítésére szánt hárommilliárd forintról - tudta meg a lap Zongor Gábor főtitkártól. A támogatást a júliusi egyeztetéseken Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is megígérte, de az önkormányzatok még mindig nem tudnak arról, hogyan és mikor kapják meg a pénzt.

Az önkormányzatok az ország legnagyobb foglalkoztatói, mintegy 500 ezer közalkalmazott és 40 ezer köztisztviselő dolgozik e szférában. A köztisztviselők idei, hatszázalékos bérfejlesztésének fedezetét az önkormányzatoknak kell kigazdálkodniuk. A közalkalmazotti illetménytábla alapján január 1-jétől átlagosan 7,5 százalékkal nőttek a közalkalmazotti keresetek, és szeptember 1-jétől egységesen további 4,5 százalékos emelést kötelező adniuk az önkormányzatoknak. Ez utóbbi fedezetét megteremtette az Országgyűlés, amikor tavaly, az eredetileg beterjesztett költségvetési javaslatot módosítva, 8,4 milliárd forintot csoportosított át a helyhatóságoknak a megemelt közalkalmazotti bérek kifizetésére. Ám a teljes évre vonatkozó 7,5 százalékos emelést nem fedezik a bérhordozó normatívák, s ez az év végén több mint kétezer települést hozhat nehéz helyzetbe.

Elsősorban ott várhatók gondok, ahol tavaly - amikor nem volt kötelező - nem növelték a fizetéseket, így az előző évi elmaradást is az idén kell pótolni - fejtette ki a főtitkár. Az adatok szerint tavaly csak 850 önkormányzat tudta emelni a közalkalmazotti béreket, s közel 2400 helyen ez elmaradt. Zongor elmondta: nincsenek pontos adataik arról, hogy ezen belül hány településnek összesen mekkora támogatásra lenne szüksége, de a TÖOSZ-nál egyre többen jelzik súlyos nehézségeiket.

A Pénzügyminisztérium dolgozik azon, hogyan lehet megtalálni a megoldást a támogatás elosztásához - válaszolta a lap kérdésére a tárca sajtóosztálya. A pénzre nem pályázni kell, hanem központilag utalják majd át a rászoruló önkormányzatoknak. Arra nem tudtak választ adni, mikor kapják meg az érintettek.

vg.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek