Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az önkormányzatoknál vizsgálódott az ÁSZ

Mintegy ötmilliárd forintot vettek igénybe indokolatlanul önkormányzatok az elmúlt öt évben vízközmű-fejlesztésre - állapította meg az Állami Számvevőszék.


Dátum: 2005-08-26 10:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42475
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:02.008414, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ÁSZ jelentése szerint a 21 önkormányzatnál 9 polgármester és 8 jegyző felelősségét állapították meg halmozottan elkövetett jogsértések és szabálytalanságok miatt. Ezeknél a beruházásoknál az állami támogatásokat halmozottan veszik igénybe, ugyanakkor a beruházásokat lényegesen drágábban valósítják meg, mint indokolt lenne - állapította meg az Állami Számvevőszék.

MR - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek