Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Márciusban állhat bíróság elé Kulcsár

Jövő tavasszal kezdődhet a brókerbotrány bírósági tárgyalása, miután a héten vádat emelt Kulcsár Attila és vádlott-társai ellen az ügyészség. Azért csak jövőre állhatnak bíróság elé Kulcsárék, mert az ügyet tárgyaló bírónak el kell olvasni a mintegy 150 ezer oldalnyi, a nyomozás során keletkezett iratot.


Dátum: 2005-08-26 10:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42479
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:03.271767, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jövő tavasszal kezdődhet a K&H-ügy bírósági tárgyalása - mondta a Fővárosi Bíróság büntető kollégiumának vezetője egy péntek reggeli televíziós műsorban. Frech Ágnes a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában elmondta: két napja megérkezett a bíróságra az ügy mintegy 150 ezzel oldalnyi iratanyaga, amelynek elhelyezésére egy külön termet kellett biztosítani.

A kollégiumvezető az ügyet tárgyaló bíró kiválasztásáról azt mondta: van körülbelül hat olyan bíró a 16 elsőfokú bíró közül, aki ennek az ügynek a tárgyalására alkalmas. Hozzátette: a bíró kiválasztásánál figyelembe kell venni azt is, hogy kinél hány ügy van, ezek milyen terjedelműek, és hol tartanak. Mint mondta, jelenleg is van négy-öt olyan nagy gazdasági ügy a bíróságon, amely még nincs befejezve.

Az ügy menetéről a kollégiumvezető elmondta: az ügyet tárgyaló bírónak el kell majd olvasnia az egész anyagot ahhoz, hogy a tárgyalást kitűzhesse. "Azt gondolom, hogy körülbelül jövő tavasszal meg lehet kezdeni az első tárgyalást. (...) Első körben én ezt egy két évig tartó, első fokon befejezhető ügynek vélem, feltételezve, hogy a felek megjelennek" - közölte. Hozzátette: a bírót a felkészülésben fogalmazók csoportja segíti, az ügyet pedig egy szakbíróból és két ülnökből álló tanács tárgyalja majd.

Ihász Sándor fővárosi főügyész szerdán jelentette be, hogy a Fővárosi Főügyészség benyújtotta a vádiratot Kulcsár Attila, a K&H Equities volt üzletágvezetője és húsz vádlott-társa ügyében a Fővárosi Bíróságra. A 21 vádlottat sikkasztással, pénzmosással, okirat-hamisítással vádolják.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek