Egyeztetett a Fidesz és a gyógyszerész kamara
A Magyar Gyógyszerész Kamara kezdeményezésére 2005. augusztus 24-én megbeszélésre került sor Dr. Mikola István a Fidesz - Magyar Polgári Párt Magyar Polgári Szövetség Egészségügyi Egyeztető Fórum (EEF) elnöke és Hávelné Szatmári Katalin a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke vezetésével a két fél delegációi között.
Dátum: 2005-08-26 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=42482
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:19:04.181861, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A találkozón a Magyar Gyógyszerész Kamara képviselői tájékoztatták az EEF vezetőit az aktuális problémákról, Dr. Mikola István pedig ismertette az EEF gyógyszerellátással kapcsolatos eddigi tevékenységét és kifejtette álláspontját a jelenlegi helyzetről, valamint a közeljövő feladatairól. Komoly eredménynek tartja, hogy az elmúlt évek többszöri kezdeményezése ellenére a gyógyszerellátó struktúra szétverésére nem került sor. A Fidesz a gyógyszerellátásban fontosnak tartja az állami felelősség érvényesítését, a kiegyensúlyozott és magas színvonalú gyógyszerellátás biztosítását. A lakosság egészének védelme érdekében elengedhetetlen a gyógyszerbiztonság megőrzése. A Fidesz véleménye szerint a gyógyszerellátás jelenlegi struktúrája alkalmas az előtte álló feladatok megoldására. Ezen elvek biztosítása érdekében kiáll a lakossági gyógyszerellátás szakmai és nemzeti kézben tartása mellett. Szorgalmazza a gyógyszerészek intenzívebb bekapcsolását a nemzeti népegészségügyi programba, melyre a gyógyszerészi gondozás megfelelő lehetőséget nyújt. Elkötelezett a kiszámítható gyógyszerpiac megteremtésében, ezért ellenzi, hogy a jelenlegi kormányzati ciklus utolsó hónapjaiban a kormány a közgyógyellátás rendszerét gyökeresen átalakítsa és kezdeményezi, hogy az új kormányzati ciklus elején a gyógyszerpiac valamennyi szereplőjével átfogó középtávú megállapodás szülessen. Ez lehet az alapja a finanszírozási konfliktusok megoldásának, ideértve az árrésproblémákat is. Az EEF kéri, hogy a gyógyszerészek javaslataikkal kapcsolódjanak be a Fidesz egészségügyi programjának megalkotásába.
A Magyar Gyógyszerész Kamara jelenlevő tisztségviselői egyetértve vették tudomásul a Fidesz álláspontját.
Hávelné Szatmári Katalin
Magyar Gyógyszerész Kamara
elnök
Dr. Mikola István
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Egészségügyi Egyeztető Fórum
elnök
Budapest. 2005. augusztus 26.